Utazás
Terepjárókkal és busszal.
Létszám
10-16 fő.
Szállás
A városokban és településeken Chile területén motelekben, Calamában szállodában, a Lascar vulkánnál sátorban. Bolíviában a helyiek által biztosított vendégszobákban, illetve Uyuniban szintén tiszta, egyszerű hotelben.
Túrák nehézsége
Magashegységi területen mozgunk, ahol a megszokottól eltérő, annál nehezebb körülményekre is lehet számítani. A jó akklimatizációra nagy figyelmet fordítunk. Ha szoktál rendszeresen túrázni, kirándulni legalább 10 km-es távokon, akkor nagy valószínűséggel nem lesz problémád a túrával.
A területről
Chile Latin-Amerika legszárnyalóbb gazdaságú, meglepően gazdag országa (a gazdasági fejlődés a kínai nyomában halad). Minden területen igen gyors az átalakulás, ennek ellenére a vidéki helyek ugyanolyan romantikusak, elhagyatottak és érintetlenek, mint évtizedekkel ezelőtt. Bolívia ezzel szemben a kontinens egyik legszegényebb országa, az európai jelleg hiányával, ám a hangulat, a látvány ugyanolyan nagyszerű, mint Chilében. A térség lakói roppant kedvesek és segítőkészek, de mint mindenhol, itt is előfordulnak nem feltétlenül barátságos arcok. Chile európaizált, modern ország, biztonságosnak számít, de Bolíviában a városokban nem tanácsos egyedül kóborolni. A vidéki részek biztonságosnak tekinthetőek, ennek ellenére természetesen ügyelnünk kell magunkra és a csomagjainkra egyaránt. A beszélt nyelv a spanyol, a turizmusban dolgozók általában az angolt is megértik, de ha nem, mosolyogva elmagyarázzák, amit szeretnének, s ez fordítva is működik. :) A bolíviai hegyi részeken sok olyan terület van azonban, ahol cask ajmara és kecsua nyelveken beszélnek. Az árak alapvetően alacsonyak, a magyarországinál olcsóbban tudunk hozzájutni ahhoz, amihez szeretnénk. Latin-Amerika katolikus, így öltözködésünkkel nem kell alkalmazkodnunk számunkra ismeretlen helyi szokásokhoz. Természetesen a templomokban itt sem illik rövid ruházatban tartózkodni. Szeretnénk felhívni figyelmedet, hogy Latin Amerikában fel kell készülni az itthonitól eltérő mentalitásra, az egyszerű viszonyokra a közlekedési eszközök, a szállások színvonalát illetően. Rendkívül fontos, hogy az esetlegesen kialakuló váratlan helyzeteket Ti is a megfelelő pozitív hozzáállással és megértéssel kezeljétek, és inkább a kaland és kihívás ízét érezzétek meg benne! Természetesen helyi partnereink és túravezetőink elsődleges célja az, hogy a tervezett programmenetet maximálisan teljesítsék, a kényszerű változtatások esetén megfelelő alternatív programokról gondoskodjanak, ugyanakkor a váratlan helyzetekkel való szembesülés a túra résztvevőitől is bizonyos alapvető alkalmazkodóképességet és csapatszellemet követel. A váratlan körülmények, repülők menetrendjének változása, járatok késése, rossz időjárási viszonyok, szervezési nehézségek, avagy egyéb, előre nem látható tényezők (vis maior) következtében fellépő, előre nem várt extra költségvonzatok a mindenkori részvevőket terhelik! Megértéseteket köszönjük!
Időjárás
Legtöbbet hegyvidéki területen fogunk tartózkodni, ezért javasolt a meleg ruházat. Az esőkabátra nem lesz szükségünk, hiszen alapvetően a Föld egyik legszárazabb térségében mozgunk majd. Mivel a magashegységekben gyakoriak metszően hideg szelek, erős, szélálló dzsekire, sapkára, kesztyűre viszont mindenképp szükség van Összességében a hideg, hűvös hegyi éghajlattól a forró sivatagig mindenre készülnünk kell.
Felszerelés
Kényelmes hátizsák, túrákhoz kishátizsák, meleg hálózsák (-5 Celsius fokig komfortos), a nyári lábbeli vagy túraszandál mellett elengedhetetlen egy jól záródó és kényelmes trekking bakancs, meleg sapka, kesztyű, meleg pulóverek, erős, szélálló kabát, síbot gyalogláshoz, könnyen száradó, esetleg lecsatolható túranadrág, lábszárvédő, laza, szellős ruházat, legalább egy váltás ruha hideg időre a hegyi túrázáshoz és az esti órákra, elemlámpa (fejlámpa), elemek a lámpába, fényképezőbe, hálózati átalakító, szigetelő szalag, varrókészlet, zsebkés, ébresztőóra, jó minőségű napszemüveg, erős naptej (legalább 30 faktoros), fürdőruha, papucs vagy szandál a zuhanyzáshoz. Nincs szükség hegymászó, illetve más típusú speciális felszerelésre, azonban távcső (esetleg teleobjektíves fényképező) az állatok megleséséhez jól jöhet.
Szállás
Szállóink Chilében jó színvonalúak. Bolíviában az Altiplanón csak egyszerű tömegszállások vannak, de Uyuniban jó szállodában leszünk. A zuhanyzók és vécék állapota elfogadható, azonban meleg vízre nem biztos hogy mindenütt számíthatunk. Szállásaink az Altiplanót leszámítva a magyarországi 3 csillagnak felelnek meg. A Lascar-vulkán túrájához helyi iroda biztosít sátrakat és matracot, de természetesen saját hálózsákban alszunk. A hálózsákra az Altiplanón is szükség lesz.
Higiénia
Bolíviában kötelező a sárgaláz elleni védőoltás (mi persze nem megyünk nedves trópusi területre, de a szabály általános)! Többnyire nem ellenőrzik, ám oltás hiányában esetleg be nem engednek be minket Bolíviába, ezért az oltást igazoló oltási könyvet is magunkkal kell vinnünk! Javasoljuk a Hepatitis A-t és B-t is, mert sajnos ez még itthon is jól jöhet! Oltások ügyében a Nemzetközi Oltóközpontot kell felkeresni (cím: Budapest, IX., Gyáli u. 2-6. 8a, Nagyvárad térnél, tel.: (1)-215-07-56 , nyitva: hétfő-csütörtök 9-12 h). Malária-veszély nincs a felkeresett területen. Az egészségügyi helyzet alapvetően jó, de az ivóvíz már néhány helyen problémás, így a palackozott víz fogyasztását javasoljuk, ami egyébként mindenütt kapható. A vásárolt zöldséget, gyümölcsöt meg kell mosni. Ha odafigyelsz, jó eséllyel tudod elkerülni az emésztési jellegű kellemetlen szituációkat! Természetesen egy-két alapvető orvosságot érdemes magaddal hoznod: lázcsillapítót, lázmérőt, fájdalomcsillapítót, hasfogót, hashajtót, megfázás- és torokfájás elleni szert, fogfájás ellen fájdalomcsillapítót, görcsoldót valamint sebfertőtlenítő szert, kötszert, ragtapaszt és nedvesített törlőkendőt.
Élelem
Chilében és Bolíviában, városi környezetben mindenhol megfelelő élelmiszer szerezhető be. Az Altiplanón a kinti partneriroda biztosítja az élelmet. Az éttermekben egyébként viszonylag olcsón tudsz meleg ételhez jutni.
Pénz-ügy
Bolíviában a boliviano, Chilében a peso az érvényes fizetőeszköz. USD-t érdemes magunkkal vinni és inkább kis, 5-10-20-as címletekben, mert gyakran fizetőeszközként is elfogadják. Az is előfordul, hogy eleve dollárban adják meg az árakat. Fontos azonban, hogy a térségben az akár enyhén sérült dollárt sem fogadják el, vagy nagyon rosszul váltják. A pénzváltás városokban gond nélkül megoldható. Bankkártya használatára is van lehetőség a nagyobb városokban, ahol leginkább a VISA terjedt el, de a Mastercard is sok helyen használható. Az Euro és utazási csekk kivitele nem javasolt, mert ugyan lehetséges a váltásuk, de körülményes, vagy nem minden helyen lehetséges, ahol dollárt amúgy váltanak és az árfolyam sem mindig kedvező. Költőpénznek nagyjából annyi Ft-ot ajánlunk, amennyit itthon is elköltenél nyaralás idején (étkezés, innivaló, belépők, emléktárgyak, ajándékok, azaz szokásos kiadások esetén), természetesen ez sokkal kevesebb és több is lehet, egyéntől és vérmérséklettől függően. A nemzetközi ISIC diákigazolvány tulajdonosai több helyen is kedvezményekre számíthatnak. Chile árszínvonala nagyjából megegyezik az itthonival, Bolívia lényegesen olcsóbb.
Vám
Élelmiszereket tilos Chilébe bevinni. Ezt a belépéskor elkobozzák! Magyar állampolgárok részére vízum nem, csak 12 hónapig érvényes útlevél szükséges. A határátlépéskor szükség lehet a repülőjegy és a pénzügyi fedezet (készpénz, bankkártya) felmutatására. Az útlevél személyes oldaláról, esetleges vízumokról, a repülőjegyről, biztosításról, oltási könyvről, címekről és telefonszámokról érdemes fénymásolatot az eredetitől különböző helyen tartani.
Csomag
Legyen egy nagy (60 – 70 literes) és egy kicsi hátizsákod (25-30 literes), úgy pakold, meg hogy néha vinned is kell őket egyszerre. Repülőre csak a kézipoggyászt (kis hátizsákot) vihetjük fel, ebben nem maradhat támadásra és tűzgyújtásra alkalmas eszköz, mert elveszik. 2006 novemberétől a folyadékokból és gélekből összesen maximum 1 deciliter vihető a fedélzetre - átlátszó zacskóban. A késeknek, ollóknak és a gyufáknak is a nagy poggyászban a helyük, melynek súlykorlátja a szokásos 20 kg-ot nem haladja meg. Az utazás alatt csomagjaink végig velünk lesznek, de a napi programhoz felesleges részüket természetesen az aktuális szállásokon tudjuk hagyni.
Biztosítás
A részvétel feltétele az út teljes időtartamára érvényes utasbiztosítás, kiegészítő sport extra kategóriával együtt, ami - többek között - kiterjed hegymászásra, sziklamászásra, via ferratára, valamint túrázásra is. Irodánkban az
Európai Utazási Biztosító (EUB) kedvezményes biztosításainak megkötésére van lehetőség.
Fontos! A biztosítás érvényességét indulás előtt a túravezetők ellenőrizhetik. Érvénytelen, vagy nem megfelelő (sport extra érvényes kategóriával rendelkező) biztosítás hiányában a túrán való részvételt a túravezetők megtagadják.