Utazás
Marokkóig repülővel, Marokkón belül pedig helyben bérelt buszokkal utazunk. Néhol előfordulhat, hogy helyi iránytaxit veszünk igénybe.
Létszám
10-15 fő.
Túrák nehézsége
Könnyű, hétköznapi erőnléttel bárki által teljesíthetőek. A Jebel al Kest túra során a csúcsmászás azonban több kitartást és jó kondíciót kíván. Meg kell jegyezzük e mellett: Marokkó rendkívül végletes országát körbeutazni hihetetlen élményeket jelent! Európai kalandozásainkkal ellentétben ugyanakkor szem előtt kell tartani, hogy ez már Afrika - még ha Marokkó a "legeurópaibb" afrikai államok közé sorolható is. Aki azonban nem túl kényes, és az életre szóló élményekért vállalja az átlagosnál "nomádabb" viszonyokat, annak biztosíthatjuk, hogy nem fog csalódni!
Ország
Roppant barátságos ország, ennek ellenére természetesen ügyelnünk kell magunkra és a csomagjainkra egyaránt. Az itteniek általában kedvesek és segítőkészek, de mint mindenhol, itt is előfordulnak nem feltétlenül barátságos arcok, a városok egyes részein sötétedés után itt sem tanácsos egyedül kóborolni, ahogy turistáknak Budapesten sem... A beszélt nyelv az arab és a berber, de ezek mellett a francia nagyon elterjedt, sőt általában a spanyolt illetve az angolt is megértik. Az elektromos hálózat megfelel az európai szabványnak, a fényképezőgépek, kamerák, és telefonok akkumulátorait majdnem minden szálláshelyen lehetőséged van feltölteni. Szeretnénk felhívni figyelmedet, hogy egy marokkói adventure utazásnál mindenképpen fel kell készülni az itthonitól eltérő mentalitásra, az egyszerű viszonyokra a közlekedési eszközök, a szállások színvonalát illetően. Rendkívül fontos, hogy az esetlegesen kialakuló váratlan helyzeteket Ti is a megfelelő pozitív hozzáállással és megértéssel kezeljétek, és inkább a kaland és kihívás ízét érezzétek meg benne! Természetesen helyi partnereink és túravezetőink elsődleges célja az, hogy a tervezett programmenetet maximálisan teljesítsék, a kényszerű változtatások esetén megfelelő alternatív programokról gondoskodjanak, ugyanakkor a váratlan helyzetekkel való szembesülés a túra résztvevőitől is bizonyos alapvető alkalmazkodóképességet és csapatszellemet követel. A váratlan körülmények, repülők menetrendjének változása, járatok késése, rossz időjárási viszonyok, szervezési nehézségek, avagy egyéb, előre nem látható tényezők (vis maior) következtében fellépő, előre nem várt extra költségvonzatok a mindenkori részvevőket terhelik! Megértéseteket köszönjük! Fontos szituáció Marokkóban a vásárlás. A bazárban bóklászva esetleg azt hihetjük, hogy nincs szükségünk semmire, aztán az arab-berber árusok úgyis meggyőznek majd, hogy igenis kell nekünk az a szőnyeg, terítő, teáskanna, tőr, dzsellaba, bőrtáska... A fő szabály, hogy mindig mindenre alkudni kell. De nagyon. Sokszor az "eredeti" ár töredékéért is megkapható az áhított áru. Célszerű jelezni, hogy nem amerikai turista vagy, hanem magyar. ("Special hungarian price?") A hegyekben, a berber árusok esetében bevett módszer a csere: pólókat, zoknit, törülközőt, cigit ilyesmiket beszámítják az árba. Itt is lehet alkudni, bár az ottani mértéktelen szegénységet látva nem mindig van "szíve" az embernek pár dirhamon variálni. Tőlük elsősorban különleges kőzeteket, kristályokat, őskövületeket lehet nagyon jó áron beszerezni.
Időjárás
Mivel utazásunk során tengerparti, hegyvidéki térségeket egyaránt érintünk, meglehetősen változékony időjárásra kell készülni. Az óceán mentén télen túlnyomórészt 20-25°C körüli hőmérsékletre, változóan felhős időre számíthatunk, Marrakech környékén és az Atlaszon túli, részeken már tavasszal is ennél melegebbre lehet számítani (25°C - 30°C körül). A hegyek között egy hirtelen zápor, jégeső, havazás is bármikor könnyen előfordulhat, azaz meleg ruha, esőkabát is feltétlen legyen nálatok!
http://www.foreca.com/Morocco/Tafraout Felszerelés
Egy jó hálózsák (a fázósaknak a téli hálózsák javallott), esőkabát, az utcai lábbeli mellé egy kényelmes bakancs, kényelmes hátizsák, fejfedő, napszemüveg, napkrém, legalább egy váltás meleg ruha, sapka, elemlámpa, zsebkés, szúnyogriasztó.
Szállás
Szállásaink marokkói színvonalúak, ami elmarad az európaitól. Általában panziók, magánházak, vendégfogadók 2-4 ágyas szobáiban fogunk megszállni. Saját hálózsák mindenképpen szükséges! A zuhanyzók és vécék tisztasága általában megfelelő, azonban meleg vízre nem minden alkalommal számíthatunk. A sivatag szélén, M'Hamid-ban hangulatos, de rendkívül egyszerű vályogházakban alszunk, a földön elhelyezett matracokon, bár ez a nomád szállás szokott lenne utasaink kedvence...
Higiénia
Csak palackozott víz fogyasztását javasoljuk, ami egyébként mindenütt kapható. Figyelj oda minden alkalommal, hogy a vásárolt zöldséget, gyümölcsöt alaposan megmosd, valamint érdemes éttermi étkezések előtt és után alkohollal fertőtleníteni a gyomrod. Ha odafigyelsz, jó eséllyel tudod elkerülni az emésztési jellegű kellemetlen szituációkat. Kötelezően előírt védőoltás marokkói tartózkodás esetére nincs, de javasoljuk a Hepatitis A és esetleg a B védőoltást, sajnos ezek még itthon is jól jöhetnek. Az oltásokról háziorvosodnál tudsz érdeklődni. Természetesen egy-két alapvető orvosságot érdemes magaddal hoznod: lázcsillapítót, fájdalomcsillapítót, hasfogót, hashajtót, görcsoldót valamint fertőtlenítőszert és ragtapaszt.
Élelem
Az árak a magyarországi árakhoz hasonlóak. A nagyvárosokban találunk európai jellegű hipermarketeket, de alapélelmiszer mindenütt beszerezhető kis helyi boltokban. Természetesen az út során mindig lesz alkalom bevásárolni friss kenyeret, palackos vizet és egyéb élelmiszereket, emellett az utcai kifőzdékben, éttermekben, viszonylag olcsón tudsz meleg ételhez jutni. Marokkóban nagyon olcsóak a déligyümölcsök, így a vitaminhiánnyal sem lehet sok problémád. Dohányt, alkoholt csak a kijelölt helyeken, a hipermarketekben lehet vásárolni.
Hozzávetőleges ételárak:
turista menü: 60-80 MAD
utcai kifőzde egytálétele: 40 MAD
ásványvíz: 6-9 MAD
Pénz-ügy
A helyi fizetőeszköz a marokkói Dirham (MAD) = kb. 25-30 Ft.)Euro-t érdemes vinni, a határon és a nagyobb városok bankjaiban is be tudod váltani. Bankkártya használatára hipermarketekben, illetve banki pénzfelvételnél van lehetőséged. Költőpénznek minimum 60.000.- Ft-ot ajánlunk (étkezés, innivaló, belépők, emléktárgyak, ajándékok, azaz szokásos kiadások esetén), természetesen ez sokkal kevesebb és több is lehet, egyéntől és vérmérséklettől függően.
Belépők (2011-es árak):
Marrakesh, Sadida sírok: 10 MAD
Hammam masszázzsal: 50-100 MAD
Kerékpárbérlés Tafraoute: 100 MAD
Fakultatív jeep-túra a Chigaga-dűnékhez: kb. 300 MAD
Borravaló a söfőröknek: 100 MAD
Vám
Magyar állampolgárok részére vízum nem, csak érvényes útlevél szükséges, mely az utazás ideje alatt nem veszti el érvényességét. Két üveg alkohol és két karton cigaretta bevihető az országba. Ez a kihozatal esetében is igaz, valamint a népművészeti, azaz a bazárban kapható kézzel készített termékeket is vámmentesen lehet hozni, ezek esetében az elv hasonló mint Törökországban, mindent lehet, de csak kicsit, azaz ipari mennyiséget tilos. Ennél konkrétabb információt a nagykövetségtől sem kaptunk. Ami Marokkó esetében még nagyon fontos: az országban köztudott módon jelentős az indiai kender termesztése, így annak származékaihoz (marihuana, hasis) viszonylag könnyen hozzá lehet jutni. Fontos, hogy ezek terjesztése és fogyasztása Marokkó területén is tilos, és természetesen az országból való kihozatala csempészetnek minősül. Mindkettőt szigorúan büntetik, elzárással és börtönnel. Irodánk az ebből fakadó problémákért nem vállal semmilyen felelősséget.
Csomag
Legyen egy nagy (60 – 70 literes) és egy kicsi hátizsákod (25-30 literes), úgy pakold, meg hogy néha vinned is kell őket egyszerre. A repülőre felvihető kézipoggyásszal kapcsolatosan az alábbi oldalon részletes tájékoztatás található :
http://www.bud.hu/sajtoszoba A nagy poggyász súlykorlátja - ritka kivétellel - a szokásos 20 kg-ot nem haladhatja meg, azonban a helyi közlekedési eszközök csomagterének mérete miatt általában a 15 kg-os súlyhatár a kötelező. Az utazás alatt csomagjaink végig velünk lesznek, de a napi programhoz felesleges részüket természetesen az aktuális szállásokon tudjuk hagyni.
Biztosítás
Kötelező! Szeretnénk figyelmedet felhívni arra, hogy a
részvétel feltétele az út teljes időtartamára érvényes utasbiztosítás. Fontos! A biztosítás érvényességét indulás előtt a túravezetők ellenőrizhetik. Érvénytelen biztosítás vagy nem megfelelő (pl. világ területi hatállyal) hiányában a túrán való részvételt a túravezetők megtagadják. Kérjük, nézd meg, van-e érvényes utasbiztosításod!
Irodánkban az Európai Utazási Biztosító (EUB) kedvezményes biztosításainak megkötésére van
lehetőség legkésőbb az indulás előtti napig személyesen vagy utalással.
(Utalás esetén csak akkor tudjuk megkötni, ha az összeget átkönyvelik az indulásig.)
Jelen túrára vonatkozó utasbiztosítási lehetőségek:
Nívo: 420 Ft/fő/nap
Top: 550 Ft/fő/nap
Top extra: 840 Ft/fő/nap
Bővebben a biztosító szolgáltatásairól a honlapjukon olvashatsz: www.eub.hu