Utazás
Egyénileg, saját autóval vagy bérelt kisbusszal. Budapest – Hinterbichl: 700 km ( kb. 7-8 óra autóval, kényelmes tempóban). Részletes útvonalterv az indulási tájékoztatóban kerül elküldésre.
Létszám
3-6 fő.
Túrák nehézsége
Nehéz hegymászótúra. A Grossglockner egy technikás hegy, ezért a magashegységekkel való ismerkedést ne itt kezd el: az út során többször kitett gerincen, meredek, sziklás terepen haladunk. A jelentkezés feltétele ezért a stabil mozgáskoordináció és az abszolút szédülésmentesség mellet a technikai felszerelések (hágóvas, jégcsákány, beülő, via ferrata szett) használatának ismerete, a kínálatunkban szereplő Dachstein, Dolomitok I, II programok D nehézségű útvonalainak magabiztos teljesítése! Túra előtt ajánlatos részt venned az említett via ferratás utakon, a gleccserjáráshoz való gyakorlatot pedig a Grossvenediger csúcsmászó programunkon tudod megszerezni.
Tudnod kell, hogy a legalább 15-20 kilós hátizsákoddal kell gyalogolnod és fizikailag fel kell készülnöd arra, hogy eközben nagy szinteket is megteszünk. A túra során a háromezer méter feletti régióban hágóvassal, összekötve haladunk, ahol már figyelni kell a magasság okozta panaszokra, a hegyibetegség enyhébb tüneteire is! A mászás során egy Eupoliszos túravezető 2 fővel halad összekötve, kötélpartiban.
Fontos! Programunkon magashegységi túrázásról van szó, ahol sok, a programot befolyásoló, előre nem látható körülmény léphet fel. Emiatt a túra eredményességét nem garantálhatjuk, vis maior esetében, például nagyon kedvezőtlen időjárás miatt akár az utolsó szakaszról is visszafordulhatunk! Az utazási iroda nem vonható felelősségre a változásokért. Az extrém körülmények adta programváltozás, útvonal módosítás kérdésében mindig a túravezető dönt, döntése minden utasra kötelező érvényű!
A területről
A Großglockner 3798 méterével Ausztria legmagasabb csúcsa. A hegy az Alpok középső, kristályos vonulatában, a Magas-Tauern központjában emelkedik. A hegyet zöld színű kristályos palák és más metamorf kőzetek építik fel. A hegy a Magas-Tauern Nemzeti Park szívében fekszik és nemcsak magasságával, hanem gyönyörű természeti környezetével is elkápráztatja az ide érkezőket. Gleccserek, havas csúcsok, vízesések, virágzó alpesi rétek teszik változatossá – és felejthetetlenné – ezt a gyönyörű hegyvidéket, amit túrázók és hegymászók ezrei keresnek fel évente.
Időjárás
Július-augusztus hónapok ajándékozhatnak meg a legszebb nyári napokkal az Alpoknak ezen a területén. Júliusban sok napsütéssel, kevés csapadékkal találkozhatunk, viszont a hóhatár fölött (kb. 3000 m) a hegyekben téli időjárás uralkodik. Nappal a hőmérséklet általában fagypont körül alakul, amelyet a havas felszínről visszaverődő napsütés következtében sokkal melegebbnek érezhetünk. Viszont ha elromlik az idő, hóviharokra és kemény mínuszokra számíthatunk, amely a viharos szél következtében mínusz 10-15 C foknak is érezhetünk.
Felszerelés
Hálózsák, vízálló túrabakancs, túrabot, kamásli, fejfedő, túraöltözet, túrabot, jó esőkabát, meleg ruha, sapka, elemlámpa, kulacs, egészségügyi ragtapasz, naptej, UV-szűrős napszemüveg.
Cipő: mindenképp olyan bakancs szükséges, melyre tudunk hágóvasat erősíteni. Ez egy vízálló, meleg és elég merev talpú bakancs legyen. Hozzál kamáslit is. Nyári trekking-bakancsban ne indulj el! Ruházat: 3000 méter fölött téli felszerelés szükséges! A túra hegylábi szakaszán készülj nyári időre, tehát célszerű a könnyű, szellős ruházat. A magasság emelkedésével a levegő is egyre hűl, és a menedékház magasságában (2802 m) akár fagyhat is éjszaka. Szükséges egy vízálló, lélegző dzseki, meleg, réteges aláöltözet, szintén lélegző-vízálló nadrág és aláöltözet, sapka és legalább két pár kesztyű! Fontos, hogy hozzál magaddal legalább 30 faktoros naptejet, és UV-szűrős napszemüveget, hiszen a havas felszínről visszaverődő napsugárzás átmenetei látáskárosodáshoz (hóvakság) és durva leégéshez is vezethet! Mivel a menedékházban, a matraclágeren (15 férőhelyes szobák emeletes ágyakkal) alszunk, elég egy háromévszakos hálózsák is. A nyári hálószák nem elég, mert a matraclágerben nincs külön fűtés, így akár reggelre 8-10 C fokra is hűlhet a szoba, de meleg takarót kapunk, így nem kell mínuszos hálózsákkal készülnöd! Szükséges fejlámpa, és evőeszközök, nem árt, ha hozol egy hőszigetelt termoszt is.
Legalább 40 l-es hátizsák szükséges, melyet a túra előtt megpakolva feltétlen próbálj ki!
Technikai felszerelés: 1 db jégcsákány (túracsákány), 1 pár hágóvas, 1 db beülő, 2 db HMS (vagy más csavaros) karabiner, 1 db sisak, 1 db via ferrata szett. A felszerelésbérlést a részvételi díj tartalmazza!
Szállás
Első éjszaka panzióban alszunk, tiszta, két-három ágyas szobákban. A másnapi reggeli a részvételi djban benne van. A Großglockneren menedékházban alszunk, amely rendelkezik alapvető komforthelységekkel, viszont a szállás egyszerű „matracláger”, ahol a saját hálózsákodban kell aludnod. A ház egyszerű, tiszta – ahol neked is vigyáznod kell a tisztaságra (pl. nem sétálunk be bakancsban a szobába). A magasságból adódóan a házban nincs folyóvíz. Érdemes magaddal hoznod gázfőzőt, hogy tudjál havat olvasztani, hacsak nem akarsz több liter vizet magaddal cipelni.
Higiénia
A csapvíz mindenhol fogyasztható, a túra közben az alsóbb régiókban sokfelé találkozunk forrással. Utazás közben mindenhol találhatóak útmenti pihenőhelyek mosdókkal, melyek a hazaiakkal ellentétben valóban tiszták és igényesek is. Ne feledd el, hogy hozzál magaddal mindenképp kötszert és alapvető, vagy számodra szükséges gyógyszereket (lázcsillapítót, fájdalomcsillapítót, hasfogót, hashajtót, görcsoldót valamint fertőtlenítőszert).
Élelem
Vásárolj be indulás előtti napon itthon, mert Ausztriában erre nem lesz időnk! Ausztriában a boltokban az élelmiszerek hasonló áron kaphatóak mint nálunk, viszont vasárnap csak a benzinkutak vannak nyitva. A menedékházban is kapható meleg étel. Mivel ide mindent csak nehézkesen lehet felszállítani, ennek megfelelően magasabb áron árusítják. Kérünk, hogy fordíts megfelelő figyelmet az élelmiszerkészleted összeállítására, mert a hegyre mindezt a saját hátizsákodban kell felcipelned.
Pénz-ügy
Ausztriában a hivatalos fizetőeszköz az Euro, célszerű ebből hozni a megfelelő mennyiséget. Természetesen mindenki egyéni vérmérsékletének megfelelő költőpénzt hozzon, a menedékházakban lesz költési lehetőség is.
Belépők:
Galitzenklamm: 3,20 Euro/fő
Vám
Magyar állampolgárok részére vízum nem, csak érvényes útlevél, vagy kártyás személyi igazolvány szükséges, mely az utazás ideje alatt nem veszti el érvényességét.
Csomag
Erős hátizsákra van szükség, a tartalmát tekintve pedig nagyon fontos, hogy végig velünk lesz, tehát magadnak, a hátadon kell hoznod! Ezért oda kell figyelni az ésszerű pakolásra, a lényeges és lehetőleg minél könnyebb tartalomra. Nem árt hozni egy kishátizsákot is, amelyet a csúcsra magaddal tudsz vinni.
Biztosítás
Kötelező! Szeretnénk figyelmedet felhívni arra, hogy
a részvétel feltétele az út teljes időtartamára érvényes utasbiztosítás, kiegészítő sport extra kategóriával együtt, ami - többek között - kiterjed hegymászásra, sziklamászásra, via ferratára, canyoningra, valamint olyan jellegű túrázásra is amely, speciális eszközök (kötélbiztosítás, hágóvas, jégcsákány) használatát indokolják. Mivel a legtöbb biztosítás felső magassághatára 5000 méter környékéig terjed csak, javasoljuk irodánkban megkötni az Európai Utazási Biztosító (EUB)
Top Speciális Beépített elnevezésű utasbiztosítási termékét, amely alapján a Biztosító kockázatot visel világ területi hatállyal
kizárólag az Eupolisz utazási iroda által szervezett vadvízi evezésekre, raftingra és tengerszint felett
legfeljebb 6.900 méteren történő trekking túrákra is.
Fontos! A biztosítás érvényességét indulás előtt a túravezetők ellenőrizhetik. Érvénytelen, vagy nem megfelelő (sport extra érvényes kategóriával nem rendelkező) biztosítás hiányában a túrán való részvételt a túravezetők megtagadják. Kérjük, nézd meg, van-e
érvényes utasbiztosításod! Amennyiben rendelkezel már utasbiztosítással,
ellenőrizd le, hogy kiterjed-e a fent írt Speciális sport extra kategóriára is! Irodánkban az
Európai Utazási Biztosító (EUB)
Top Speciális Beépített biztosításának megkötésére van lehetőség
legkésőbb az indulás előtti napon. Részleteket honlapunkon megtalálod:
http://www.eupolisz.hu/bbp