Bejelentkezés

Izland (Landmannalaguar)

Geysír, Landmannalaugar, Istenek Földje

Augusztusi Izland utunkkal azoknak ajánlunk egy gyönyörű túrát, akiknek szűkebb időkeret áll rendelkezésre, mégis szeretnének átfogó képet kapni erről a varázslatos szigetről. Vagy már jártak itt, de nem láttak mindent. Ami belefér egy hétbe, mindent megnézünk. Kiemelt látványosságokat veszünk sorra, különleges helyekre megyünk el. Olyan tartalmas programot nyújtunk, amely után nem marad hiányérzete a résztvevőknek. Megnézzük a világ első parlamentjét, Geysírt, a leghíresebb és leglátványosabb vízeséseket, és olyan tájakra is elkalauzoljuk utasainkat, ahova a legtöbben nem jutnak el. Ezek nehezen, különleges járművel megközelíthető, vad völgyek, ahova csak jó idő esetén lehet eljutni – utak híján. A felfedezésből nem maradhat ki a gleccserek világa, de a kultikus madárlelőhelyek sem. Napjainkat áthatja a természet ereje, nyugalma. Kiváló alkalom feltöltődni.
  • 1. nap Reykjavik

    Érkezés Reykjavíkba. Ez Földünk legészakibb fővárosa, aminek a neve füstölgő öblöt jelent, mivel a felfedezők a geotermikus folyamatok nyomán felszálló gőzt füstnek vélték. Az érkezést követően a szállásunkra utazunk. Szállás: turistaszállás, ahol egy éjszakát töltünk el.
  • 2. nap Reykjavík, Þingvellír Nemzeti Park, Geysír, Gülfoss-vízesés

    1
    Reggel találkozunk a buszunkkal, amely 5 napig fog szállítani minket. Egy rövid, kb. egyórás út után megérkezünk a Þingvellir Nemzeti Parkba. Ez a hely sok szempontból is igen érdekes: egyrészt a korai viking leszármazottak, Izland államalapító klánjai itt tartották éves gyűlésüket, így ez volt a világ első parlamentje (930-tól). Odaállhatunk arra a pontra, ahonnan a törvényeket kikiáltották. Másrészt itt találjuk Izland legnagyobb tavát is, a Þingvallavatn-t, amelynek legmélyebb pontja több, mint 100 méter, és a felszín alatti forrásaiból több ezer éve leszivárgott víz kristálytisztán kerül vissza a körforgásba. Továbbá, itt látható, amitől minden természetbúvárnak végigfut a hátán a hideg: az eurázsiai és az észak-amerikai kőzetlemezek találkozása. Ez máshol az Atlanti-óceán mélyén húzódik, itt viszont a felszínen fut keskeny szurdokvölgyek és egy repedéshálózat formájában. A kontinensek távolodása folyamatos, néhol mérik a szemközti sziklafalak elmozdulását. Innen Geysir felé vesszük az utunkat. A névadó hőforrás nem lövell ki évtizedek óta, de a mellette levő Strokkur igen aktív. Feledhetetlen élmény mellette állva várni a kitörést, és mikor kitartásunkat siker koronázza, egy csillogó, világoskék kupolát látunk felboltozódni, majd kilövellni. A gőzt a szél elröpíti, mi pedig várhatjuk a következő kitörést. A víz valóban forró, egy instant leveshez is tökéletesen megfelel. A nap megkoronázásaként néhány perc alatt átgurulunk a Gülfoss-hoz, az Arany-vízeséshez. Izland egyik legszebb vízesése 32 méter mély és kétlépcsős, egy 2,5 km hosszú, 70 méter mély kanyonban, a Hvítában folyik tovább. Mind a hangja, mind a látványa, és a mérete is lenyűgöző. Az úgynevezett Arany-kör bejárása után szállásunkra utazunk, ahol lehetőség lesz egy kiváló adottságú fürdőt felkeresni. A szaunák természetes gőzkiáramlásra vannak telepítve, lehet hallani alattunk a víz fortyogását. Szállás: turistaszállás, ahol egy éjszakát töltünk el.
  • 3. nap Landmannalaugar, Fjallabak

    2
    A mai napunk nagyon különlegesnek ígérkezik. Amiatt is, hogy aki utazott már velünk Izlandra télen vagy a nyár eleji körúton, még ő sem járt itt. Másrészt, egyes források szerint a világ 10 legszebb túraútvonalainak egyikét érintjük. A területről a helyi ismertetők is azt mondják, hogy szavakkal leírhatatlan. Tény, hogy az Izlandon ritka riolit hegyek hihetetlen, festett díszletnek tűnő színekben pompáznak: sárgás-barna, kékes-zöldes hegyoldalak, fehér hófoltokkal tarkítva. Ez tipikusan az, amit látni kell. A túra egy fél napot igényel, de csak amiatt, mert lépten-nyomon megállásra késztet a sok látnivaló, itt kattognak a fényképezőgépek. A kirándulás után az esti órákban folytatjuk fotószünetekkel tarkított buszos utunkat a felföldön. Olyan tájakon járunk, amelyek a legtöbb utazó számára rejtve maradnak. A főútra kiérve egy ’nagyobb’ településen táborozunk le, ahol 2 éjszakát töltünk. Ez maga lesz a kísértés háza, hiszen rendelhetünk helyi ételeket vacsorára. Szállás: turistaszállás.
  • 4. nap Skaftafell Nemzeti Park, Jökulsárlón, Fjadrárgljúfur szurdokvölgy

    1
    A mai napot nagyon kényelmesen kezdjük. Nem kell összepakolni, és igény esetén reggelit is felszolgálnak. Kell is az energia, mert első programpontunk a Skaftafell Nemzeti Park lesz, ahol kirándulni fogunk. Ennek keretében ellátogatunk a világhírű Svartifosshoz, amelynek hatszögű bazaltoszlopai a Balaton-felvidék Hegyestűjére emlékeztetnek. A domboldalban emelkedve egyre jobban rálátunk az óceánig terülő homokpartra, a szövevényes folyómedrekre. Mivel a bokorerdő csak derékig ér, a növényzet nem akadályozza a kilátást. A túraút végén, egy szakadék mélyén elénk tárul egy tekintélyes gleccser, a maga lenyűgöző méreteivel. Saját szemünkkel láthatjuk a földrajzkönyvekből ismert tipikus végmorénát, az olvadékvízből táplálkozó, összefonódó, kanyargó folyót. (Túra hossza: 7 km, szintemelkedés: 600 m.) Innen a lélegzetelállító Jökulsárlónhoz gurulunk át. Már-már fantasztikumnak ható látványa több mozifilm "díszletéül" is szolgált. A Vatnajökull egyik gleccsere egy lagúnába borjadzik. A vízen jéghegyek úsznak, fókák, apácaludak, pehelyrécék, északi búvárok kerülgetik őket. A lagúnában kétéltű, hatalmas kerekű és hajótestű járművekkel lehet a változatos színű és alakú jégdarabok között 'csónakázni'. Sok kérdésre választ kaphatunk: miért kék az egyik jéghegy, miért fehér a másik? Tényleg 1000 éves jeget foghatunk a kezünkbe? Mit jelent az, hogy ez a legmélyebb gleccser? A parton apró jégszilánkok csilingelnek a hullámzásban, a kavicshegyek között fészkelő madarak pedig akár meg is támadják a betolakodókat. Le tudunk menni az óceánhoz, ahol a fekete homokparton tündérmesébe illő, kristálypalotát idéző, akár több köbméteres jégtömbök hevernek, amelyeken a nap sugarai valószínűtlenül csillannak meg. A világ egyik legkülönlegesebb helyétől rövid buszozás után érkezünk meg a Fjadrárgljúfur szurdokvölgyhöz. A folyó magas sziklafalak között ér ki az óceánparti övezetbe, megkapó a meredélyek tetején végigsétálni. A fennsíkra érve pedig kitárulnak előttünk a végeláthatatlan, zöld lankák. Este visszatérünk a tegnapról ismert szállásunkra, és – akár helyi fogásokkal kényeztetve magunkat – megvacsorázunk. Szállás: turistaszállás.
  • 5. nap Reynir, Dyrhóley madársziklák, Sólheimajökull, Skógafoss, Seljalandsfoss, Þórsmörk

    2
    A mai napunk igen sűrű lesz, nem lesz idő pihentetni sem a szemünket, sem az agyunkat. A látványosságok egymást fölüllicitálva ugranak elénk. Fekete kavicsos, bazaltoszlopos tengerpart, majd világhírű madársziklák, ahol idén újra tömegesen költ a lunda, ezt követően pedig újabb egzotikum: egy gleccsert, a Sólheimajökull-t nézünk meg közelről. Testközelből. A jég különböző árnyalatai, a kristályok változatossága, a gleccsertó türkiz-tej színe rabul ejt. És, kihelyezett földrajzóra tanulságaként egy táblát is megtekintünk, amely jelzi, meddig ért néhány éve a gleccser. Elszomorító az olvadás üteme. Szerencsére mi még időben megnézzük… A következő látványosságunk az ikonikus Skógafoss lesz. A vízesés dübörögve zúdul a fekete homokmedencébe. A 62 m magas vízfal mellett lépcsőkön felkapaszkodhatunk a tetejéhez, onnan rövid sétát tehetünk, rátekintve a felsőbb, vad folyószakaszra. Néhány perc múlva egy újabb emblematikus vízeséshez, a Seljalandsfoss-hoz látogatunk. Izgalmas képeket készíthetünk arról, milyen egy vízesés hátulról - itt ugyanis mögé lehet kerülni. Néhány percre innen egy rejtett csoda vár minket: egy kürtőben lezúduló, kecses, napfénnyel játszó vízesés, a Gljúfurárpui. Folytatva utunkat elhagyjuk a biztonság illúzióját keltő aszfaltot, és végre alkalmunk nyílik tesztelni a buszt. Földúton, folyókon és vízmosásokon át közelítjük meg Þórsmörk-öt. Elhaladunk az Eyjafjallajökull északi oldala mellett, ahol láthatjuk a 2010-es kitörés nyomait, azt a hasadékot, ahol kizúdult a jégolvadék a gleccserből. Ismét olyan helyen járunk, amely csak speciális járművekkel közelíthető meg. A természet kezében vagyunk. Szállás: turistaszállás, ahol egy éjszakát töltünk el.
  • 6. nap Þórsmörk, Godaland, Stakkholtsgjá szurdok, Reykjavík

    2
    A napot egy olyan kirándulással kezdjük, amely párját ritkítja. A 2. napnál említett, világ ranglistás meseszép útvonal befejező szakaszát nézzük meg. Úgy hívják: az Istenek Földje – Godaland. Itt nyáron is vannak hófoltok, nem csoda, hiszen két jégsapka közötti hágóba kapaszkodunk föl. Gleccserekre, a meredek hegyoldalak, szakadékok alján, mélyen kanyargó folyókra látunk rá. Itt el kell tölteni egy kis időt, csendben, hiszen a táj lenyűgöző, elképesztő nyugalom árad belőle. (Túra hossza: 8 km., 550 m szintemelkedés.) A táborba visszatérve, kis buszozás után eljutunk a Stakkholtsgjá mesebeli, eldugott, csodaszép, meredekfalú szurdokvölgyéhez, amelynek végén - ki gondolná - egy szemérmes vízesés vár minket. Innen lassan visszatérünk az 1-es főútra, és a főváros felé vesszük az irányt. Reykjavíkban lehetőségünk lesz a főbb látványosságokat megtekinteni: felkeressük azt a mára már a történelem részévé vált házat, ahol a Gorbacsov-Reagan találkozóra került sor, elkészítjük a ’kötelező’ fotót a viking hajó szobránál, elsétálunk a régi kikötőbe, a városházához, megcsodáljuk a parlamentet, és megnézzük a képeslapokról ismert katedrálist is. Szállás Reykjavikban turistaszálláson, ahol két éjszakát töltünk el.
  • 7. nap Reykjavik

    A mai napot Reykjavík alaposabb felfedezésével töltjük. Meglátogathatjuk a botanikus kertet, ahol a helyi flóra színpompás virágaival találkozhatunk, illetve az állatparkban testközelből láthatunk rénszarvast és sarki rókát. De aki bálnalesre szeretne indulni, egy fakultatív program keretében erre is lehetősége nyílik. A bálnamegfigyelésre szakosodott hajók igen jó aránnyal találnak tengeri emlősöket, nagy élmény látni ezeket a hatalmas állatokat. Tavaly sikerült többször is a hajó mellett teljesen közelről megpillantani néhány bálnát. Olykor pedig megilletődve kaptuk fel a fejünket a hátunk mögött kifújt levegő hangos pöffenésére a hajó másik oldaláról, és drukkoltunk, hogy a cet megint csapjon egyet a farkával a lemerülésekor... A délután hátralevő részét a főváros további felfedezésének szentelhetjük, este pedig kipróbálhatjuk az egyik kellemes uszodát. Aki pedig szeretné még komolyabban venni a fürdőzést, kirándulást tehet a világhírű Kék Lagúnába. Természetben valószínűtlennek tűnő türkiz vize, a semmi közepén, egy lávamező öszetöredezett buckáival ölelve megbújó tó, a futurisztikus épület már önmagában rabul ejt. A víz pedig különleges: kovamoszatok milliárdnyi váza adja a bőr regenerálódásához, szépüléséhez szükséges anyagokat. Kissé bizarr, mikor a felszálló gőz mögött feltűnik a víz felszínén egy-egy fehérre kent arc, de legyünk őszinték: a fiatalodás ígéretének ki tudna ellenállni... Bőrünket selymesítve akár éjszakáig ülhetünk a szabad ég alatt a tóban. Kisimult vonásokkal az éjszakát újra Reykjavikban, a már ismerős turistaszálláson töltjük.
  • 8. nap Reykjavik

    Szabadprogram Reykjavikban, majd a repülőgép menetrendjének függvényében hazautazás.

Az oldalon látható képeket Dr. Szarvas Péter, Szabó Szilveszter és Szántó László készítették, illetve a Blue Lagoon hivatalos oldaláról származnak.

A honlapunkon cookiekat használunk, hogy a jövőben minél személyre szabottabb tartalmakat készíthessünk neked.