Bejelentkezés

Japán

Miért éppen Japán?

Utunk a messzi keletre, Japánba vezet, ahol a világ talán legegyedibb kultúrájával találkozhatunk. Földünk legmodernebb és egyben egyik legkontrasztosabb országa, ahol természetes látvány a száguldó shinkasen mellett a tradicionális öltözék, az ősi templomok és szentélyek sokasága. A kevés lakható terülten a népsűrűség az egyik legmagasabb a világon, ahol gigantikus metropoliszokban élnek az emberek, míg a városokon kívül csodálatos hegyek, erdők várják az utazót. A technikai fejlődés és a tradíciók békés egymás mellett élése, a városok elképesztő népsűrűsége és nyüzsgése, a természet időtlen nyugalma és szépsége felejthetetlen és egyedi hangulatot kölcsönöz ennek a páratlan országnak.

Ha ez nem lenne elég, látogasd meg Japánt, kultúrájuk egyik legfontosabb eseményekor, Japán cseresznyevirágzás utunk során, vagy ha aktív kikapcsolódásra vágynál, mászd meg velünk Japán egyik jelképét, a Fuji-t

Melyek Japán legfontosabb látnivalói?

- Tokió, Japán nyüzsgő fővárosa
- Nikko templomai és szentélyei (UNESCO világörökség)
- Fudzsi. Japán egyik szimbóluma és szent helye (UNESCO világörökség)
- Takajama, a Japán Alpok lábánál fekvő tradicionális kisváros
- az ősi Kiotó történelmi emlékei (UNESCO világörökség)
- Oszaka 21. századi metropolisza
- Icukusima szentély Mijadzsima szigetén (UNESCO világörökség)
- a hirosimai Béke Emlékmű (UNESCO világörökség)

Időpontok

  • 2024. szeptember 08 → 20.
Fontos! Utazásunk időpontja a csúcsszezonra esik, ezért a szállások jó előre - akár hónapokkal előbb - megtelnek. Ha érdekel ez a program, s már most tudod, hogy jönni szeretnél velünk, kérünk, mindenképpen jelezd ezt irodánk felé, hogy az általunk az úthoz tervezett szállásokat biztosítani tudjuk! A szállások csúcsszezonban való telítettsége miatt előfordulhat, hogy egyes napokon nem a program szerinti városban tudunk megszállni, hanem csak annak közelében. Ebben az esetben olyan szállást választunk, amelyről minél hatékonyabban tudjuk teljesíteni a programot. A rendkívül fejlett és hatékony japán vonat- és egyéb tömegközlekedésnek köszönhetően ez nem fog fennakadást okozni. Megértéseteket köszönjük!
  • 1. nap Tokió

    1
    Hosszú repülést követően érkezünk Japán fővárosába, Tokióba. A repülőtérről vonattal utazunk az elképesztő méretű tokiói főpályaudvarra, majd tömegközlekedéssel a szállásunkra. Miután kipakoltunk és kicsit kifújtuk magunkat, amennyiben időnk engedi, rövid városnézésre indulunk. Megkezdjük ismerkedésünket a japán tömegközlekedéssel, amely az egyik legjobban szervezett és leghatékonyabb a világon. Ha még belefér a mai napba, akkor elmetrózunk az Asakusa negyedbe, ahol megtekinthetjük a főváros legősibb buddhista templomát, a Sensi-jit. Innen metróval utazunk a Shinjuku kerületbe, ahol a tokiói városháza monumentális, kettős tornyú épületéből, 202 méter magasból felejthetetlen kilátás nyílik az egész fővárosra. Miután kigyönyörködtük magunkat a kilátásba, a nem kevésbé látványos Shinjuku kerületet látogatjuk meg. Ez Tokió kereskedelmi és adminisztrációs központja, és itt található a világ legforgalmasabb pályaudvara. Üzletházak, elektronikai üzletek, bárok, éttermek sokasága van itt, továbbá itt található Kabukicho, Tokió vörös lámpás negyede. Késő este érünk vissza szállásunkra ahol négy éjszakát fogunk eltölteni.
  • 2. nap Tokió, Nikko, Tokió

    1
    Korán reggel indulunk, mai úticélunk a Tokiótól nem messze fekvő Nikko, mely hatalmas fenyők között megbúvó templomairól és szentélyeiről híres. Ma először, de nem utoljára igénybe vesszük a japán szuper-expresszt, a shinkansent. Háromnegyed órás utazást követően „földi” tempóra váltunk és egy normál sebességű vonaton érkezünk meg Nikko-ba. A három hegy között fekvő város az évszázadok során a sinto, majd a buddhizmus szent helyévé vált. Többek között megcsodáljuk Tokugawa Ieyasu és unokája, Iemitsu sógunok mauzóleumait, a Futarasan szentélyt és más látnivalókat. Csodálatos környezetben, évszázados fenyők között fekvő, gyönyörű állapotban megőrzött épületek között ismerkedünk az egykori Japán építészetével, vallási életének szentélyeivel. Késői ebédet követően térünk vissza Tokióba, de a napnak még nincs vége. A főváros egyik híres kerületét, Ginzat nézzük meg esti programként. Ginza Tokió válasza a new yorki 5. sugárútra, vagy a londoni Oxford Street-re, és egyike a világ legfényűzőbb vásárló negyedeinek. Minden magára valamit adó luxusmárka képviselteti magát Ginza utcáin, és itt találhatók a város legexkluzívabb szórakozóhelyei. A Meiji restauráció idején ez a kerület volt a modernizáció modellje, többek között itt építettek Japánban először tégla épületeket, és itt volt először közvilágítás. Rövid séta után visszatérünk szállásunkra, hogy kipihenjük a hosszú nap fáradalmait. Szállás szállóban.
  • 3. nap Tokió, Fuji, Tokió

    1
    Ma ismét elhagyjuk Tokiót, és japán legismertebb szimbólumát, egyik legszentebb helyét, a Fujit keressük fel. Nem megyünk fel az emblematikus vulkán csúcsára, de a lehető legközelebbről csodálhatjuk meg a világ talán legismertebb hegyét. Ismét vonattal utazunk egy, a Kawaguchi-tó partján fekvő kisvárosba, ahonnan jó idő esetén szinte karnyújtásnyira érezhetjük a festői látványt nyújtó Fujit. A tó partján fekvő hegyek egyikére fel lehet menni felvonóval, hogy még csodálatosabb kilátásban gyönyörködhessünk. Lehet egy rövid sétát tenni a város fölé magasodó hegyen fekvő erdőben, majd a Kawaguchi tó környékét fedezzük fel, mely felejthetetlen látványt nyújt a vízben tükröződő Fuji képével. Tokióba megint csak sötétedés után érkezünk, és a főváros egy másik nevezetes kerületét, Shiubuya-t keressük fel. Itt található a híres Hachiko kutya szobra, aki hosszú éveken át nap mint nap várta elhunyt gazdáját a shibuya-i pályudvaron, és Japánban a szeretet és a feltétel nélküli hűség szimbólumává vált. Átsétálunk a több filmben is megörökített kereszteződésen, ahol átlósan vezet át az egyik gyalogátkelő, majd elveszünk az éttermek, boltok forgatagában. Késő este érünk vissza szállásunkra.  Szállás szállóban.
  • 4. nap Tokió, Kamakura, Tokió

    1
    Ismét korai indulással kezdjük a napot. Reggel egy sumo edzés pillanatait tekinthetjük meg. Egyik tokiói klub edzéseinek földszinti helyszínét az utcától egy nagy ablak választja el, így az üvegen keresztül nyerhetünk benyomást arról, hogy milyen a hatalmas hústornyok mindennapi edzése. Következő célunk a halpiac, amely a legnagyobb a világon. Amit itt nem lehet megkapni, az vagy nincs a tengerben, vagy nem ehető. Napi 2500 tonna tengeri árú cserél itt gazdát! Először megnézzük a kiskereskedőket, majd bemegyünk a nagybani piacra. Sügér, rák, polip, tonhal, kagyló, tengeri sün, tintahal -  szinte minden kapható, és itt garantáltan friss sushit kapunk reggelire. Miután kinézelődtük magunkat és megreggeliztünk, ismét elhagyjuk a fővárost. Célunk Kamakura, ahol megtekintjük a világ egyik legnagyobb, 13 méter magas Buddha szobrát, majd rövid túrát teszünk a természetben. Mintegy 3 km hosszú gyaloglás vár ránk a gyönyörű színekben pompázó erdőben, több kisebb templommal és szentéllyel túránk útvonalán. Kitakamakurában ér véget túránk, ahonnan a két kisváros házai között sétálva bepillantást nyerhetünk a vidéki Japán életébe, amíg visszaérünk kirándulásunk kiindulópontjához. Ismét vonattal térünk vissza Tokióba a kora esti órákban. Aki még bírja szusszal, azokkal esti programként a főváros egy másik ismert kerületét, Akihabarát látogatjuk meg. A második világháború után kapta meg ez a városrész az "Akihabara Elektromos Város" becenevet, amikor a háztartási elektromos cikkek terjedelmes bevásárlóközpontjává nőtte ki magát. Napjainkban az úgynevezett otakuk (animék, mangák rajongói) kulturális központja, bevásárló negyede a számítástechnikai eszközöknek, animéknek, mangáknak, video játékoknak. Miután kicsodálkoztuk magunkat a színes kavalkádban, visszamegyünk szállásunkra, és felkészülünk, hogy másnap elbúcsúzzunk Tokiótól. Szállás szállóban.
  • 5. nap Tokió, Takayama

    1
    Reggeli után tömegközlekedéssel jutunk el a tokiói pályaudvarra, hogy megint csak a Shinkansennel utazzunk Nagoya-ba. A 350 km hosszú utat kb. 1,5 - 2 óra alatt tesszük meg. Itt átszállunk egy „normál” vonatra és pár órás utazást követően, a kora délutáni órákban érkezünk meg a Japán-Alpok lábánál fekvő Takayama-ba. Taxival utazunk szállásunkra, amely egy tradicionális ryokan lesz. Itt tatamin alszunk, meleg vizes forrásból táplált közös fürdőben tisztálkodunk, és a ház bejáratánál le kell venni a cipőt. Érkezésünk után megebédelünk, majd sétára indulunk a régi városrészben. A város évszázadok óta híres asztalosairól, akik közül sokan dolgoztak az egykori császárváros, Kyoto csodálatos épületeinek születésénél. A hegyek általi viszonylagos elzártságnak köszönhetően Takayama viszonylag önállóan fejlődött hosszú időn keresztül. Barangolásunk után visszatérünk szállásunkra, hogy kipróbáljunk egy hamisítatlan japán fürdőt. Mivel az ország szeizmikusan aktív területen fekszik, Japán gazdag a természetes forrásokból táplálkozó fürdőkben. Miután kellemesen ellazultunk, jól fog esni a pihenés a tatamira terített matracokon.
    Szállás tradicionális japán ryokan-ban, ahol egy éjszakát fogunk eltölteni.
  • 6. nap Takayama, Osaka

    1
    Korán kelünk, hogy megnézzük a reggeli piacot, ahol a környékbeli farmerek, vállalkozók kínálják portékáikat. Legkülönfélébb élelmiszereket, ajándékokat, friss és tartósított gyümölcsöket, zöldségeket kóstolhatunk, vásárolhatunk itt meg. Miután kinézelődtük magunkat a piacon, még barangolunk az óváros gyönyörűen karbantartott fa épületei között. Ha kedvünk van, meglátogathatunk egy sake főzdét, kóstolóval kiegészítve, mielőtt megebédelünk és elindulunk Kyoto-ba. Megint vonat és Shinkansen kombinációval utazunk Osaka-ba, ahol tömegközlekedéssel érjük el szállásunkat. A kora esti órákban érkezünk meg, és miután elfoglaltuk szobáinkat, elindulunk felfedezni Japán második legnagyobb városát, egyik legfontosabb kereskedelmi és ipari központját. Első célunk az Umeda Sky Building, melynek futurisztikus külseje messziről feltűnik. A tetején található kilátóból lélegzet elállító a látvány, ameddig ellátunk, mindenhol az ember által épített beton, üveg, acél dzsungel tárul a szemünk elé. Innen Osaka méltán híres Dotombori utcáját célozzuk meg, ahol a boltok, bárok, éttermek kavalkádját villogó neon fények világítják meg. Szállás szállodában, ahol hét éjszakát fogunk tölteni. Ellátás reggeli.
  • 7. nap Osaka, Kyoto, Osaka

    1
    Ma az egész napot Kyoto-ban töltjük. Shinkansennel negyed óra alatt érjük el célunkat, a kyotoi főpályaudvart, majd előszőr a Kinkau ji, vagyis Aranypavilon templomot látogatjuk meg. A zen buddhizmus egyik szektájához tartozó templomkomplexum főépülete az Aranypavilon. Az eredetileg nyaralónak, majd palotának szánt épületeket a 14. században alakították át templommá. A csodálatosan festői környezetben álló épületek nem hiába japán egyik legnépszerűbb turista látványosságai. Ehhez fogható látványt nehéz még elképzelni is. Következő megálló a Nijo kastély. Ezt a hatalmas területen fekvő épületkomplexumot a 17. században építették Tokugawa Ieasu, a Tokugawa sógunátus alapítójának parancsára. Több védelmi vonallal, vizesárkokkal, gyönyörű kertekkel övezett épületek közül a 3300 m2 területű Ninomaru kastély talán a legszebb, az aprólékosan kidolgozott fal és mennyezet díszítő festményekkel. Végigsétálva a kastélyokon, kerteken némi elképzelést alkothatunk a középkori japán uralkodóinak életéről, ahol a padlódeszkák direkt nyikorognak, hogy figyelmeztessenek, ha valaki közeledik. Miután felderítettük a Nijo kastélyt, ha időnk engedi, még meglátogatjuk a Sanjusangen-do buddhista templomot, ahol ezer Buddha szobrot tekinthetünk meg. Szállás szállóban.
  • 8. nap Osaka, Kyoto, Osaka

    1
    A mai nap ismét Kyoto-ról szól, hiszen még bőven maradt látnivaló. Reggel a Fushimi Inari nagyszentélyben kezdünk. Kyoto mellet az Inari-hegy lábánál épült a 8. században az egyik legnagyobb sintó szentély, amely a japánban található több ezer Inarinak, gabonaistennek ajánlott szentély központja. A hegyen található imacsarnokhoz vezető két út összesen kb. 10.000 darab torii, vagyis szentélykapu alatt halad el. A kapuk vörös színe csodálatos látványt nyújt a környező erdő zöldjével. Folytatás a Kyomizu-dera, vagyis "tiszta víz templomban". A 8. században - vagyis régebben, mint Kyoto - alapított templomból gyönyörű kilátás nyílik a városra. A templom mögött fekvő hegyről lefolyó vizet egy folyó táplálja, melynek vize három sugárra oszlik. Mindegyik vízsugár saját jótékony hatással rendelkezik. Az egyik a hosszú élet, másik a sikeres tanulás, a harmadik a boldog szerelem vize, de mindháromból inni kapzsiságnak számít! :) Innen Kyoto talán legszebb részén sétálunk tradicionális fa házak között, amíg elérjük Gion-negyedet, amely a középkori várost idézi, és ahol némi szerencsével még gésákkal is találkozhatunk. A Gion-negyed után még megtekintjük a Ginkaku ji, vagyis Ezüstpavilon templomát, melynek díszkertje az egyik legszebb Japánban, majd sétálunk a filozófusok sétányán, mielőtt megnéznénk Kyoto egyik leghangulatosabb utcáját a Gion-negyedben. Szállás szállóban.
  • 9. nap Osaka, Kiso Valley, Osaka

    2
    Az előző napok városlátogatásai után ma megnézzük a vidéki Japánt, és túrázunk egyet a természetben. A megszokott shinkansen, vonat kombinációval indulunk északi irányba, ismét a Japán-Alpok lábához, ezúttal a Kiso-völgybe. A vonatról leszállva busszal folytatjuk utunkat, amíg a kora délelőtti órákban megérkezünk túránk kiinduló pontjához, Magome-ba. Ez az egykori posta falu gyönyörű állapotban megőrzött házaival örvendezteti meg az utazót. Innen gyalog folytatjuk utunkat az Edo korban kialakult, Tokiót és Kyotot összekötő egykori kereskedelmi útvonal nyomain. Miután magunk mögött hagyjuk Magome-t, csak kisebb egy-két, max. öt házból álló falvakat fogunk látni kirándulásunk során. A túraútvonal helyenként kiépített, néhol csupán jól kitaposott földút. Kisebb patakok, zúgók, erdők, mezők, és a környező hegyek színpompás látványa kísér utunkon. A nagyjából 9 km hosszú túra végén egy nem kevésbé szép állapotban megőrzött falu, Tsumago jelenti mai kirándulásunk végpontját. Sétálunk, megpihentetjük tagjainkat, eszünk valamit, mielőtt ismét buszra szállnánk, hogy utána visszavonatozzunk Osaka-ba, szállásunkra. Aki nem szeretne túrázni, az busszal is el tud jutni egyik faluból a másikba, és ott be tudja várni a csoportot. Szállás szállóban.
    Túratáv: 9 km. Szint: 200 m fel, 300 m le.
  • 10. nap Osaka, Arashiyama, Kyoto, Osaka

    1
    A mai nap a délelőtt folyamán felejthetetlen látnivalókban lesz részünk. Kivonatozunk a Kyoto nyugati részén fekvő Arashiyama negyedbe. Itt fakultatív program keretei között lehetőség van egy látványos csónakázásra a Hozu folyón. Kb. húszan ülünk egy csónakban, amit hárman irányítanak, ügyesen dolgozva az evezőkkel, rudakkal. Nagyon látványos helyeken haladunk, csodálatos színekben pompázó hegyek övezte folyón, helyenként nyugodt, de sokszor sziklák között zúgó vizeken. Kormányosaink ügyesen, néhol csak centiméterekkel kerülik el a sziklákat, így épségben érkezünk meg Arashiyama központjába, ahol gyalogos kirándulást teszünk. Felsétálunk egy parkban található kilátóba, ahonnan csodálatos kilátás nyílik a nemrég magunk mögött hagyott Hozu folyóra. Meglátogatjuk az Okochi sanso villát, melynek területét egy filmrendező vette meg a 20. század első felében, és épített ide gyönyörű kerteket, régi stílusú japán házakkal. Miután kigyönyörködtük magunkat a látványban, nem kevésbé érdekes hely következik. Ez a mágikus hangulatú bambusz erdő. Innen tovább sétálunk a környék hangulatos utcácskáin, meglátogatunk több templomot, gyönyörű kertekkel. Mielőtt visszatérnénk Osaka-ba, még megnézzük a kyotoi vasútállomás egyedülállóan érdekes architektúrájú épületét, melynek tetejéről felülről vethetünk egy pillantást az egykori császárvárosra. Szállás szállóban.
  • 11. nap Osaka, Nara, Osaka

    1
    A mai napot Nara-ban töltjük, Japán első fővárosában, mely funkciót a 8. században töltötte be. Rövid vonatozás után érkezünk meg a pályaudvarra, a modern városrészbe, ahonnan rövid sétával érünk el egy parkot, ahol már messziről láthatók a városban élő szarvasok, melyek a helyi legenda szerint a város és az ország őrzői. Egyáltalán nem tartanak az emberektől, sőt élelmet koldulnak mindenkitől, ezért vigyázzunk az ennivalóval, jól rejtsük el. A parkban megnézzük az öt szintes pagodát, majd folytatjuk sétánkat a Todai-ji templomhoz, a világ legnagyobb bronz Buddha szobrával. Az egész napot a városban töltjük, megnézünk több, a világörökség részét képező szentélyt és templomot, többek között a Kashuga Taisha szentélyt, Gango templomot, és más látnivalókat. Vonattal térünk vissza Osaka-ba, ahol a mai este is érdemes megkóstolni a japán szerte híres osakai konyhát, és kipihenhetjük magunkat a másnapi hosszú, egész napos program előtt. Szállás szállóban.
  • 12. nap Osaka, Miyajima, Hiroshima, Osaka

    1
    Korán reggel indulunk ismét a szuper-expresszel Hiroshimába. Pár óra utazás után Hiroshimából egy „normál” vonattal közelítjük meg első célunkat, a Hiroshima-öbölben fekvő Miyajima, más néven Itsukushima-szigetet, ahova komppal kelünk át. Japán egyik legszentebb szigete, melyen meglátogatjuk az Itsukushima-szentélyt, mely a tengerben álló óriási torii-ról (sinto kapu) híres. Miután megtekintettük a szentélyt, sétálunk a környékbeli kis utcácskákon, amíg elérjük a sziget legmagasabb hegyén haladó felvonót. Megcélozzuk a sziget legmagasabb pontját, amelyet a felvonó végállomásától pár kilométeres gyaloglással érünk el, némi emelkedőt leküzdve. Az elénk táruló látvány mindenképp megéri a fáradságot, jó időben még Hirosimáig is elláthatunk. Miután kigyönyörködtük magunkat a látványban, visszakompozunk, vonatozunk Hiroshimába, ahol villamossal közelítjük a város központját. Itt található az Atombomba-dóm (Genbaku dome), mely épület gyakorlatilag az atombomba robbanásának epicentruma alatt állt, de nem omlott teljesen össze. A félig lerombolt épületet a robbanás utáni állapotában őrizték meg, emlékeztetőül az atomfegyver borzalmaira. Sétálunk a Béke parkban, többek között megkongathatjuk a Béke harangját, megtekintjük a Béke lángját, melyet csak akkor oltanak el, ha a föld összes nukleáris fegyvere megsemmisül. A park után ha időnk engedi, még sétálunk Hiroshima nyüzsgő, kozmopolita szellemű belvárosában, majd a pályaudvarról visszavonatozunk Osaka-ba. Szállás szállóban.
  • 13. nap Osaka

    1
    A repülőgép indulásának függvényében hagyjuk el szállásunkat, kivonatozunk az osakai nemzetközi repülőtérre, és megkezdjük hazautazásunkat.

Út ára tartalmazza

- az utazásokat Tokióban, és környékén metróval, vonattal,
- az utazásokat Oszakában metróval,
- az utazásokat Kiotóban busszal, vonattal,
- az utazást Takajamában szállásunkig taxival,
- az utazásokat Hirosimában villamossal,
- az utazásokat Japánban a városok között vonattal, beleértve a sinkanszen szuperexpresszt,
- az átkelést komppal Mijadzsima-szigetre,
- 11 éjszaka szállást szállókban, angol WC-vel, hideg / meleg vizes zuhannyal,
- 1 éjszaka szállást tradicionális japán szálláson, ryokan, saját, és közös tradicionális japán fürdővel,
- 1 tradicionális japán reggelit,
- a szervezést és a magyar nyelvű túravezetést.

Út ára nem tartalmazza

- a nemzetközi repülőjegy árát, és a reptéri illetékeket Budapest - Tokió, valamint Oszaka - Budapest között,
- a repülőtéri transzfert, amennyiben nem a csoporttal együtt érkezel,
- a biztosítás árát,
- a belépőket, és a lehetséges felvonók díját,
- az étkezéseket,
- a fakultatív programokat.

Árfolyam

Fontos! Utazásunk árát 2,5 Ft / 1 JPY árfolyamig tudjuk tartani. Ha a japán yen ára (JPY) ára az utazás indulását megelőző 35. napon ezt meghaladja, akkor árkorrekcióra kényszerülhetünk. Árkorrekció esetén az utazási szerződésünkben rögzített szabályok szerint járunk el.

Repülőjegy

Utunkhoz a kiutazás egyénileg történik, a szükséges repülőjegye(ke)t irodánkon keresztül is meg tudod vásárolni. Ha nem irodánkon keresztül vásárolod meg, kérjük egyeztess előtte az ügyfélszolgálatunkkal.

A garantált indulást követően fontos minél hamarabb megvenni a repülőjegyet az ár és a férőhelyek miatt.

A repülőjegyek ára folyamatos mozgásban van, függ a választott légitársaságoktól, a foglalási időponttól, valamint az adott járat telítettségétől, a honlapunkon feltüntetett ár tehát tájékoztató jellegű.

A nemzetközi repülőjegy tájékoztató ára a Budapest - Tokió / Osaka - Budapest útvonalon 390.000 Ft - 440.000 Ft-tól. (2024.január 15.)

Javasoljuk, hogy jelentkezés előtt tájékozódj az aktuális repülőjegy árakról. A szerződéskötés (befizetés) utáni lemondás esetén az utazási szerződésben foglaltaktól, köztük a lemondási feltételektől, nem tekinthetünk el, akkor sem, ha a lemondás esetleges oka a jelentősen megemelkedett repülőjegy ár.

Utazás

Mivel utazunk Japánban?

Japánon belül vonattal, tömegközlekedési járművekkel, taxival, komppal fogunk utazni.

Létszám

Tájékoztató létszám: 9-19 fő. Az utat minimum 9 fő befizetése esetén indítjuk el.

Túra nehézsége

Milyen nehezek a túrák Japánban?

A programok hétköznapi erőnléttel bárki által teljesíthetőek. Ugyanakkor vegyük figyelembe, hogy utunk során végig tömegközlekedést fogunk használni, ami a Japánban tapasztalható magas népsűrűség, és a városok nagy méretei miatt fárasztó lehet.

Szállás

Milyenek a szállások Japánban?

Szállásaink szállókban lesznek, két ágyas szobákban, saját fürdőszobával (angol WC-vel, hideg / meleg vizes zuhannyal). A szállásokon kapunk ágyneműt, törülközőt. A szobák két ágyasak, így az egyedül jelentkezőket összetársítjuk nemben és lehetőség szerint korban megegyező utastársakkal. Az ágyak szélessége kisebb az Európában megszokottnál. Kivétel Takayama az 5. napon, ahol tradicionális japán szálláson, "ryokan"-ban a padlót helyettesítő tatamira terített matracokon alszunk, és közös tradicionális fürdőben tisztálkodhatunk. Wi-fi a szállásokon van.

Fontos! Utazásunk időpontja a csúcsszezonra esik, ezért a szállások jó előre - hónapokkal előbb - megtelnek. Ha érdekel ez a program, már most tudod, hogy jönni szeretnél velünk, kérünk, mindenképpen jelezd ezt irodánk felé, hogy az általunk az úthoz tervezett szállásokat biztosítani tudjuk! A szállások csúcsszezonban való telítettsége miatt előfordulhat, hogy egyes napokon nem a program szerinti városban tudunk megszállni, hanem csak annak közelében. Ebben az esetben olyan szállást választunk amelyről minél hatékonyabban tudjuk teljesíteni a programot. A rendkívül fejlett és hatékony japán vonat, és egyéb tömegközlekedésnek köszönhetően ez nem fog fennakadást okozni. Köszönjük!

Terület

Hova megyünk, mit kell tudni Japánról?

Japán szigetország Kelet-Ázsiában. 6 852 szigetből áll, melyek közül a négy legnagyobb Hokkaidó, Honshu, Kjushu és Sikoku a négy fő sziget. Ma a harmadik legnagyobb gazdasági hatalom az USA és Kína után. Japán területe 378 ezer négyzetkilométer, melynek csak kb. egy harmada van beépítve. Területének kb. 75 % -a erdős, hegyes amely alkalmatlan mezőgazdasági, ipari és lakossági használatra, a földrengések, a sokszor szélsőséges időjárás, és az esőzések által okozott földcsuszamlások miatt. Ennek következtében a lakható területeken a népsűrűség az egyik legnagyobb a világon. Fővárosa Tokió, mely az egybeépült elővárosokkal, és szomszédos városokkal, a világ legnépesebb várostömörülése. Japán szeizmikusan aktív területen fekszik, három tektonikus lemez találkozásánál. Emiatt gyakoriak a földrengések, szökőárak, és vulkanikus tevékenység észlelhető, melynek köszönhetően rengeteg a természetes hőforrásból táplálkozó fürdő. Japánban a hivatalos nyelv a japán. Az idegen nyelvek közül az angollal érdemes leginkább próbálkozni, de viszonylag kevesen beszélik.

Időeltolódás: + 7 óra Budapesthez képest Japán egész területén, vagyis ennyivel kell előreállítani az óránkat (azaz amikor Budapesten déli 12 óra van, Japánban 19 óra a pontos idő.).

Elektromosság: Az elektromos hálózat feszültsége 100 V, a kamerák és az egyéb elektromos berendezések akkumulátorait szállásainkon fel lehet tölteni. Az elektromos csatlakozók, konnektorok nem a magyar szabvány szerintiek. Többféle van használatban, leginkább az A-típus a legelterjedtebb, átalakítóra szükség van! Átalakítókat, ha nem hoztunk magunkkal, lehet helyben venni.
Wi-fi a szállásokon, és a shinkansen szuperexpresszen van. 

Közbiztonság: Nem kell tartani sem lopástól, sem erőszaktól, Japán a világ egyik legbiztonságosabb országa. Ennek ellenére figyeljünk arra, amire más országokba történő utazások alkalmával is. Biztos ami biztos, legyünk óvatosak tömegben, figyeljünk oda egymásra, vigyázzunk értékeinkre, azokat ne hagyjuk szállásunkon, és ne könnyen hozzáférhető helyen tároljuk, hordjuk.

Időjárás

Milyen az időjárás Japánban?

Utazásunk időpontjában azokon a területeken amelyeket meglátogatunk, napközben 20 °C körül várható a levegő hőmérséklete, éjszaka pedig 10-15 °C-ra hűl le a levegő. Takayama-ban az 5. és 6. napokon hidegebb lesz, nappal 10-15 °C körül várható a levegő hőmérséklete, éjszaka pedig 5-10 °C . Záporok, zivatarok, esők is előfordulhatnak, ezért az esőkabát, és / vagy esernyő ne maradjon otthon.

Felszerelés

Milyen felszerelést vigyünk Japánba?

Nagy hátizsák, vagy sport táska, vagy gurulós bőrönd (ebbe kerül a felszerelésed nagy része, fontos, hogy erős, strapabíró anyagból legyen), kis hátizsák (a napi szükséges felszereléssel, ami mindig nálad van). Számoljunk azzal, hogy sokszor kell tömegközlekedési eszközökön, vonatokon is vinnünk csomagjainkat. Ezért válasszunk könnyen kezelhető, vihető táskát, hátizsákot, bőröndöt. Ruházat: szabadon viselhetünk európai ruhákat. Hosszúnadrág, egy vastagabb és egy vékony pulóver, esőkabát az esetleges csapadékra való tekintettel, meleg ruha, nedvszívó zoknik, pólók, napszemüveg. A túrakabát legyen tartós (ne kelljen sajnálnunk), védjen a naptól, esetleges csapadéktól. Ha hideg van, pulóvert vagy polárt lehessen alávenni. Záporok, zivatarok, esők is előfordulhatnak, ezért az esőkabát, és / vagy esernyő ne maradjon otthon. Esténként, valamint Takayama-ban az 5. és 6. napokon számítsunk hidegre, hozzunk magunkkal meleg ruhákat is, dzseki, polár, pulóver. Hozzunk fejfedőket, este a hidegtől, nappal a naptól védjük meg velük magunkat. Túracipő, papucs. Bakancs nem szükséges.

Partnerünk ajánlata:

Egy körülbelül 30 literes hátizsák (mindazon felszeléssel, vízzel, elemózsiával, amit a napi túrára magunkkal viszünk mindig hasznos társunk. A Fjällräven  Bergen 30 hátizsákja vízhatlan volta miatt akár esős időben is szárazon tartja felszerelésünket.

A Karl túranadrágok, illetve a Karla túranadrágok szinte bárhol használhatóak, a nyári hétvégi kirándulások és a magashegyi túrázások alkalmával egyaránt. Ez a típus a kopásálló, előavatott G-1000® Silent anyagból  készült. A nadrág lábszárhosszvégződése szegés nélküli, így könnyen a kívánt hosszra állítható.

Higiénia

Milyen oltások szükségesek Japánba?

Japánban nincs kötelezően előírt védőoltás. Mindenképp javasoljuk azonban a hepatitisz A, B, a tetanusz és tífusz védőoltások megszerzését. Mivel a megfelelő védettség elérése céljából egyes oltásokat az indulás előtt akár több héttel korábban kell beadatni, fontos, hogy időben keresd fel háziorvosodat vagy az oltóközpontot.

Gyógyszerek: A szokatlan konyha és mikroorganizmusok miatt hasmenés előfordulhat, de kevés az esély mivel Japán rendkívül tiszta ország. Az esetleges bélfertőzések elkerülése végett Neurosan, Smecta, Bolus Adstringens, vagy egyéb gyomorfertőtlenítő készítmény. Lázcsillapító, fájdalomcsillapító, hasfogó, hashajtó, görcsoldó, valamint fertőtlenítőszer és ragtapasz, kálcium pezsgőtabletta, valamint fásli. Természetesen személyes gyógyszerek, ha szükségesek.

Szállásainkon mindig lesz fürdési lehetőség. Nyilvános illemhelyekből sok van. Minden metró állomáson, utcákon, parkokban. Felszereltségük, tisztaságuk kifogástalan. Csapvíz fogyasztható, de mindenütt kapható palackozott víz is.

Élelem

Milyen élelemmel készüljünk Japánba?

Utazásunk önellátó. Szállásokon nem kapunk reggelit. Nincs értelme Magyarországról hozni élelmet. Mindenhol találunk európai színvonalú éttermeket, és élelmiszerboltokat. Ugyanakkor a konyha számunkra idegen ízvilágú, de aki igényli az beszerezheti az európai ízlésnek megfelelő élelmiszereket is. Utazás közben a pályaudvarokon gond nélkül beszerezhetőek különböző élelmiszerek. Kést, villát csak nagyon kevés helyen adnak, így vagy hozzunk magunkkal, vagy készüljünk fel a pálcika használatból. Nem tudjuk biztosítani, hogy minden nap ugyanabban az időben, háromszor-négyszer megállunk étkezni, így aki ragaszkodik a sűrű és rendszeres étkezéshez, annál mindig legyen alapanyag. Az áruválaszték a boltokban minimum európai szintű. Mindig lesz lehetőség megállni, a városokban, falvakban található kávézókban ebédelni, vacsorázni, illetve a kisboltokban mindenki megveheti magának a személyes szükségletei szerinti élelmiszereket. Az árak a magyarországinál 20-30 % -al magasabbak.

Pénz-ügy

Mi Japán hivatalos fizetőeszköze? Milyen valutát és mennyi költőpénzt vigyünk magunkkal?

Bármilyen nyugati valutát be lehet váltani helyi valutára: 155 japán jen JPY = 1 USD. 1 japán jen JPY = 2,4 forint. Vannak bankautomaták, de ezek nagy része nem kezeli a külföldi bankkártyákat. Bankkártyával sok helyütt fizethetünk, de kisebb vagy közepes boltokban nem valószínű. Japán készpénzes társadalom, a bankkártyák használata kevéssé elterjedt mint Európában. A legjobb készpénzt hozni amerikai dollár (USD) vagy EUR formájában, mivel Japánban ezeket a legkönnyebb váltani, de a legjobb a dollár. Költőpénznek napi 40-50 USD a javaslatunk, ami fedezi a szükséges alapétkezések, apróbb ajándéktárgyak költségét. Átlagos költés mellett (egy-két ajándék, képeslapok, élelem, stb.) 600 – 800 USD elegendő kell legyen egy fő számára, de természetesen ez egyéni vérmérséklet függvénye, valamint a fentieken kívül legyen még félre téve kb. 200 USD belépőkre, fakultatív programokra.

A repülőtéri transzfer megközelítő ára: 30-40 USD/taxi. Az egyéni árakat a létszám és a repülési menetrendek befolyásolják, ezek ismeretében optimalizáljuk a transzfereket.

Tájékoztató árak (2023):

Nikko:
Taiyuin templom – 550 JPY
Futarasan templom – 200 JPY
Toshugu templom – 1 300 JPY

Fudzsi:
Felvonó – 720 JPY

Kamakura:
Nagy Buddha – 200 JPY
Templom – 200 JPY

Kiotó:
Okochi Sanso villa – 1 000 JPY
Tenryuji templom – 500 JPY
Kinkakudzsi (Aranypavilon) – 400 JPY
Nijo-kastély – 600 JPY
Sandzsuszangen-do templom – 500 JPY
Kijomizudera templom – 300 JPY
Ginkakudzsi (Ezüstpavilon) – 500 JPY

Nara:
Nagy Buddha – 500 JPY
Kashuga Taisha – 500 JPY

Oszaka:
Umeda torony – 700 JPY
Mijadzsima:
Icukusima szentély – 200 JPY
Felvonó Mijadzsima – 1 800 JPY

Vám

Mi szükséges a Japánba történő beutazáshoz?

Magyar állampolgárok vízum nélkül utazhatnak, ha nem több mint 90 napig szándékoznak Japánban tartózkodni. A belépéshez érvényes útlevél szükséges, minimális érvényességi időre vonatkozó követelmény nincsen.

A mindenkori határátlépési információkról a konzuli szolgálat oldala ad aktuális és részletes tájékoztatást. Mindenki maga felelős azért, hogy azoknak a személyi feltételeknek megfeleljen, amik az utazáshoz szükségesek!

Csomag

Hogyan csomagoljunk Japánba?

Számoljunk azzal, hogy sokszor kell tömegközlekedési eszközökön, vonatokon is vinnünk csomagjainkat. Ezért válasszunk könnyen kezelhető, vihető táskát, hátizsákot.

A repülőre felvihető kézipoggyász és a feladott nagy poggyász súlykorlátját mindig az adott légitársaság határozza meg a megvásárolt jegy függvényében.

Biztosítás

Kell biztosítást kötni Japánba?

Kötelező!
Szeretnénk figyelmedet felhívni arra, hogy a részvétel feltétele az út teljes időtartamára érvényes utasbiztosítás. Érvényes biztosítás hiányában a túrán való részvételt megtagadjuk.
 
Irodánkban az Európai Utazási Biztosító (EUB) kedvezményes utas- és sztornó biztosításainak megkötésére van lehetőség, az alábbiak szerint: 

Önállóan is köthető utasbiztosítás: Air & Cruise Extra: 24.750 Ft/fő 
Önállóan is köthető sztornó biztosítás: A biztosító által meghatározott értékhatár meghaladása miatt sajnos nem tudunk kötni.
Sztornóbiztosítás és utasbiztosítás együtt: Storno Kombi, ami a részvételi díj 4%-a (önrész: 0-10 %), és az utasbiztosítás együtt: 63.910 Ft/fő 

A feltüntetett összegek a teljes részvételi díjra vonatkoznak, amennyiben jogosult vagy törzsutas kedvezményre, akkor annak százalékával megegyező mértékben csökken a stornóbiztosítás díja. Fontos, hogy amennyiben szeretnél sztornó biztosítást megkötni, azt csak az első befizetéssel egyidejűleg teheted meg, később már nem!

Bővebben a biztosító szolgáltatásairól a honlapjukon olvashatsz: www.eub.hu

"Ez volt az első olyan utam, amikor majdnem sírtam, hogy el kell jönni, mert annyira tetszett a meglátogatott ország. Természetesen ajánlani fogom. A lüktető nagyvárosok, az Universal Studios, a japán emberek kedvessége és mentalitása voltak a csúcspontok."


A honlapunkon cookiekat használunk, hogy a jövőben minél személyre szabottabb tartalmakat készíthessünk neked.