Utazás
nemzetközi, majd helyi repülőjárattal, helyben terepjárókkal, Delhiben taxival és riksával.
Létszám
8-18 fő.
Túrák nehézsége
Naponta 5-8 órás túrázásra kell számítani, hullámzó terepen, jónéhány meredek kaptatóval. Felszerelésünk nagy részét teherhordó lovak viszik, s bár maga a túra technikailag nem nehéz, jó kondíciót és kitartást követel a folyamatos terhelés, és elsődlegesen a nagy tengerszint feletti magasság miatt. A folyóvölgyekben és a Markha-völgyben néha át kell kelnünk a patakon, vagy akár a vízben is kell gázolnunk. Ugyanakkor az átlagosnál jobb erőnlét nem szükségeltetik, sokkal fontosabb a lelki pozitív hozzáállás, kitartás és a túra előtti akklimatizáció! Az akklimatizációt szolgálják a túra előtti kirándulások Leh környékén, melyek során fontos egy lassú, állandó tempójú, megerőltetés nélküli gyalogláshoz hozzászoknunk. Fontos! Programunkon magashegységi túrázásról van szó, ahol sok, a programot befolyásoló, előre nem látható körülmény léphet fel. Emiatt a túra eredményességét nem garantálhatjuk, vis maior esetében, például nagyon kedvezőtlen időjárás miatt bármely szakaszról visszafordulhatunk! Az utazási iroda nem vonható felelősségre a változásokért. Az extrém körülmények adta programváltozás, útvonal módosítás kérdésében mindig a túravezető dönt, döntése minden utasra kötelező érvényű!
A területről
Ladakh tartomány alapvetően biztonságos, túlnyomórészt buddhista vallású terület a szomszédos muzulmán Jammu és Kasmír tartománnyal szemben, amely évtizedek óta az India és Pakisztán közötti kiélezett konfliktus gerjesztője. Ugyanakkor utunkat néha itt is katonai ellenőrző pontok keresztezhetik, ez számunkra csupán egy útlevél-ellenőrzést jelent. Stratégiailag fontos objektumok (hidak, reptér) fényképezése tilos! A buddhista kolostorokban igyekezzünk visszafogottan, a szerzetesek vallásos lelkületére tekintettel viselkedni, soha ne fotozzuk őket előzetes megkérdezésük nélkül, kérjünk engedélyt a szentélyekbe történő belépés előtt!
Ország
A közhiedelemmel szemben alapvetően biztonságos ország, mind politikai mind személyi szempontból. Ennek ellenére természetesen ügyelnünk kell magunkra és a csomagjainkra egyaránt. Az ország lakói roppant kedvesek és segítőkészek, de mint mindenhol, itt is előfordulnak nem feltétlenül barátságos arcok, a városok egyes részein sötétedés után itt sem tanácsos egyedül kóborolni, ahogy turistáknak Budapesten sem... Legtöbbször olyan helyeket látogatunk meg, ahol a helyi emberekkel fogunk találkozni, s nem csupán a minket minden áron kiszolgálni akaró (s ezért természetesen ellenszolgáltatást váró) személyekkel. Az árak a magyarországihoz képest jóval alacsonyabbak. A beszélt nyelv a hindi, városokban általában az angolt is megértik, de ha nem, mosolyogva elmagyarázzák, amit szeretnének, s ez fordítva is működik. :) Az elektromos áram hálózata 220 Volt, 60 Hz, kétlapos dugalj van, így átalakítóra van szükség. A fényképezőgépek, kamerák akkumulátorait időről időre van lehetőséged feltölteni. Az emberek viszonylag konzervatívak, a rövidnadrág nem elterjedt viselet, legkevésbé a városokban. Szeretnénk felhívni figyelmedet, hogy Indiában mindig fel kell készülni az itthonitól eltérő mentalitásra, az egyszerű viszonyokra a közlekedési eszközök, a szállások színvonalát illetően. Rendkívül fontos, hogy az esetlegesen kialakuló váratlan helyzeteket Ti is a megfelelő pozitív hozzáállással és megértéssel kezeljétek, és inkább a kaland és kihívás ízét érezzétek meg benne! Természetesen helyi partnereink és túravezetőink elsődleges célja az, hogy a tervezett programmenetet maximálisan teljesítsék, a kényszerű változtatások esetén megfelelő alternatív programokról gondoskodjanak, ugyanakkor a váratlan helyzetekkel való szembesülés a túra résztvevőitől is bizonyos alapvető alkalmazkodóképességet és csapatszellemet követel. A váratlan körülmények, repülők menetrendjének változása, járatok késése, rossz időjárási viszonyok, szervezési nehézségek, avagy egyéb, előre nem látható tényezők (vis mayor) következtében fellépő, előre nem várt extra költségvonzatok a mindenkori részvevőket terhelik! Megértéseteket köszönjük!
Időjárás
Delhi környékén a nyári monszun ideje alatt meleg, fülledt idő valószínű, 30-35 C fok körüli hőmérséklettel, esők, záporok minden nap előfordulhatnak. Ladakhban, a Himalája főgerincétől északra, amely felfogja a csapadékot szállító légáramlatokat, sivatagi viszonyokra emlékeztető, szinte teljesen csapadékmentes időjárás jellemző, extrém értékekkel. Télen akár –40C, míg nyáron +35C is lehet. Augusztusban többnyire napsütéses idő várható. Nappal 20-25C körüli hőmérsékletre számíthatunk, hajnalra azonban nagyon lehűlhet a levegő, mindössze 5-10 fok körüli hőmérséklet várható. A hőérzetet nagyban befolyásolja az erős napsütés! A trekking túrán a nagy magasságból adódóan hajnalban akár gyenge fagy is előfordulhat, ezért a jó hálózsák (min. mínusz 5 C komfortfokozattal) elengedhetetlen! Némi csapadék Ladakhban is előfordul, alapvetően nem jellemző, ugyanakkor tény, hogy az éghajlatváltozás miatt egyre gyakoribbak itt is komolyabb nyári záporok.
Felszerelés
Meleg, téli hálózsák, kényelmes hátizsák, a nyári lábbeli (szandál) mellett elengedhetetlen a jól záródó és kényelmes bakancs, fejfedő, esőkabát. Az erős napsugárzás miatt fontos egy jó napszemüveg, naptej, ajakstift. A szélsőséges hőmérsékleti értékek miatt meleg és könnyedebb ruházat egyaránt legyen nálad. Amire még szükség lehet: elemlámpa, zsebkés, szúnyogriasztó. A trekking túra alatt jó hasznát veheted egy teleszkópos túrabotnak is. Az 5 napos trekking alatt felszerelésünket teherhordó lovak szállítják, a túrán nekünk csak a kis hátizsákot kell vinnünk a személyes tárgyakkal, esőkabáttal, fényképezőgéppel, némi innivalóval és elemózsiával.
Szállás
Delhiben és Lehben a szállók / vendégházak helyi színvonalúak, ami elmarad az európaitól, de a tisztaságra természetesen figyelnek itt is. Nem szabad tehát európai jellegű szállásokat várni, de a helynek megfelelő legjobb lehetőséget mindig a legjobb tudásunk szerint biztosítjuk. A trekking túra alatt a partnercégünk által biztosított két személyes sátrakban alszunk, de jó minőségű, minuszos komfort fokozatú saját hálózsákra szükség van!
Higiénia
Kizárólag palackozott víz fogyasztható, ami egyébként mindenütt kapható. Húst csak jól átsütve, valamint gyümölcsöt és zöldséget alaposan megmosva, vagy hámozva szabad fogyasztani, bár az is tény, hogy Ladakhban, a klímából adódóan jóval biztonságosabbak a higiénikus viszonyok, mint India egyéb részein! Ha odafigyelsz, jó eséllyel el tudod kerülni az emésztési jellegű kellemetlen szituációkat. Kötelező védőoltás nincs, de javasolt a diftéra, a tetanusz és a hepatitisz elleni oltás. Egy-két alapvető orvosságot érdemes magaddal hoznod: lázcsillapítót, fájdalomcsillapítót, hasfogót, hashajtót, görcsoldót, valamint fertőtlenítőszert és ragtapaszt, a túrákra izomlazítő krémet, fekete nadálytőkrémet az esetleges ízületi fájdalmakra.
Élelem
Utazásunk az 5 napos gyalogtúra és a reggelik kivételével önellátó. A városok éttermeiben viszonylag olcsón tudsz meleg ételhez jutni. A gyalogtúra alatt végig teljes ellátást kapunk, napi háromszori étkezéssel, teával, vízzel, de üdítőitalokról magunknak kell gondoskodni, ezek a túraösvény mentén sorakozó sátrakban, egyszerű vendégházakban kaphatóak!
Pénz-ügy
A helyi fizetőeszköz az indiai rúpia. (INR) 1INR = kb.4,4 Forint. USD-t érdemes vinni magunkkal, amit Indiában átváltunk. Bankkártya használatára nincs lehetőség. Költőpénznek nagyjából annyi Ft-ot ajánlunk, amennyit itthon is elköltenél (étkezés, innivaló, belépők, emléktárgyak, ajándékok, azaz szokásos kiadások esetén), így biztosan nem érhet csalódás, lévén az árak néha jelentősen alatta maradnak az itthoninak.
Belépők (tájékoztató árak 2010-ből):
kolostorbelépők: 20-30 INR kolostoronként
Hemis kolostor: 100 INR
Borravaló a személyzetnek a trekking túrán: 40 USD/fő
Borravaló a sofőröknek a jeep kiránduláson: 10 USD/fő
Vörös Erőd, Delhi: 250 INR
Qutab Minar, Delhi: 250 INR
Fakultatív kirándulás Agrába (létszám függvényében): 70-80 USD/fő
Belépő: Taj Mahal, Agra: 750 INR
Vám
Magyar állampolgárok részére vízum és a kiutazástól számítva legalább hat hónapig érvényes útlevél szükséges. A vízumot a budapesti indiai követségen tudod beszerezni. (1025-Budapest, Búzavirág u.14. Telefon: 06-1-325-7742, 06-1-325-7743) Ára (2009.márciustól): 15.800-Ft. (6 hónapos turista vízum) A vízumigényléshez szükség van: 1.) vízumkérő lapra (kitöltve, két példányban - letölthető a követség honlapján: http://www.indianembassybudapest.org/index.php?option=com_application ), 2.) két darab igazolványképre, 3.) a repülőjegy vagy a repülőjegyfoglalás fénymásolatára, 4.) a legutóbbi bankszámla kivonatra. Részletek a követség honlapján: http://www.indianembassybudapest.org/index.php?option=com_content&id=22
Csomag
A repülőre felvihető kézipoggyásszal kapcsolatosan az alábbi oldalon részletes tájékoztatás található.
http://www.bud.hu/sajtoszoba/kozlemenyek/?article_hid=2131
A nagy poggyász súlykorlátja - ritka kivétellel - a szokásos 20 kg-ot nem haladhatja meg, azonban a regionális repülőtársaságok korlátozása és a helyi közlekedési eszközök csomagterének mérete miatt általában a 15 kg-os súlyhatár a kötelező. A belföldi (Leh-Delhi) repülőjáraton előfordulhat, hogy biztonsági okokból a kézipoggyászt is fel kell adni, azaz csak a fényképezőgépet, értékeket vihetjük fel a gép fedélzetére!
Biztosítás
Kötelező! Szeretnénk figyelmedet felhívni arra, hogy
a részvétel feltétele az út teljes időtartamára érvényes utasbiztosítás, kiegészítő sport extra kategóriával együtt, ami - többek között - kiterjed hegymászásra, sziklamászásra, via ferratára, canyoningra, valamint olyan jellegű túrázásra is amely, speciális eszközök (kötélbiztosítás, hágóvas, jégcsákány) használatát indokolják. Mivel a legtöbb biztosítás felső magassághatára 5000 méter környékéig terjed csak, javasoljuk irodánkban megkötni az Európai Utazási Biztosító (EUB)
Top Speciális Beépített elnevezésű utasbiztosítási termékét, amely alapján a Biztosító kockázatot visel világ területi hatállyal
kizárólag az Eupolisz utazási iroda által szervezett vadvízi evezésekre, raftingra és tengerszint felett
legfeljebb 6.900 méteren történő trekking túrákra is.
Fontos! A biztosítás érvényességét indulás előtt a túravezetők ellenőrizhetik. Érvénytelen, vagy nem megfelelő (sport extra érvényes kategóriával nem rendelkező) biztosítás hiányában a túrán való részvételt a túravezetők megtagadják. Kérjük, nézd meg, van-e
érvényes utasbiztosításod! Amennyiben rendelkezel már utasbiztosítással,
ellenőrizd le, hogy kiterjed-e a fent írt Speciális sport extra kategóriára is! Irodánkban az
Európai Utazási Biztosító (EUB)
Top Speciális Beépített biztosításának megkötésére van lehetőség
legkésőbb az indulás előtti napon. Részleteket honlapunkon megtalálod:
http://www.eupolisz.hu/bbp