Utazás
Kathmandu és Lukla között kisrepülővel utazunk, Kathmanduban és környékén bérelt buszt vagy taxit használunk.
Létszám
8-12 fő.
Túrák nehézsége
A Mera Peak trekking alapvetően jó kondíciót, sportos erőnlétet követel. Átlagosan napi 6-7 órás túrázásra kell számítani, alapvetően kitaposott ösvényeken. A Kalo Himal gerincén való átkelés után szinte végig a Hinku-folyó völgyében haladunk, fokozatosan emelkedve, esetenként hullámzó terepen. Jónéhány meredek kaptatóval is találkozunk a gleccserre való felkapaszkodás előtt, ám magán a gleccseren inkább a fokozatos, enyhe emelkedés a jellemző, az utolsó 30-40 méter kivételével, ahol a 40 fokos hólejtő, a csúcsot mind jobban körbeölelő gleccserhasadék némi jégmászást is előrevetít. Az ehhez szükséges technikai ismereteket az akklimatizációs napokon begyakoroljuk. Felszerelésünk nagy részét teherhordóink viszik, ám a túra így is jó kondíciót és kitartást követel, a folyamatos terhelés, a nagy tengerszint feletti magasság és az esetleges rossz időjárási körülmények miatt. Erre mindenképpen fel kell készülni. A nagy magasság miatt 3000 méter felett kicsit nehezebb légzésre kell számítani, s bár fokozatosan, lassan emelkedünk, 4000-5000 méter környékén óhatatlanul megjelenhetnek a magashegyi betegség enyhébb tünetei (enyhe fejfájás, álmatlanság, hányinger, étvágytalanság, szédülés, végtagok zsibbadása). Ezek a tünetek az akklimatizáció során általában elmúlnak. Amennyiben ez nem történne meg, s a tünetek súlyosbodnának, úgy a résztvevőnek a túrát meg kell szakítania, s azonnal alacsonyabb tengerszint feletti magasságba kell ereszkednie. A túravezető ezirányú döntése az érintettekre nézve kötelező!
Fontos! Programunkon magashegységi túrázásról van szó, ahol sok, a programot befolyásoló, előre nem látható körülmény léphet fel. Emiatt a túra eredményességét nem garantálhatjuk, vis maior esetében, például nagyon kedvezőtlen időjárás miatt akár az utolsó szakaszról is visszafordulhatunk! Az utazási iroda nem vonható felelősségre a változásokért. Az extrém körülmények adta programváltozás, útvonal módosítás kérdésében mindig a túravezető dönt, döntése minden utasra kötelező érvényű!
A területről
Szeretnénk felhívni figyelmedet, hogy Délkelet-Ázsiában, így Nepálban is fel kell készülni az itthonitól eltérő mentalitásra, az egyszerű viszonyokra a közlekedési eszközök, a szállások színvonalát illetően. Rendkívül fontos, hogy az esetlegesen kialakuló váratlan helyzeteket Ti is a megfelelő pozitív hozzáállással és megértéssel kezeljétek, és inkább a kaland és kihívás ízét érezzétek meg benne! Természetesen helyi partnereink és túravezetőink elsődleges célja az, hogy a tervezett programmenetet maximálisan teljesítsék, a kényszerű változtatások esetén megfelelő alternatív programokról gondoskodjanak, ugyanakkor a váratlan helyzetekkel való szembesülés a túra résztvevőitől is bizonyos alapvető alkalmazkodóképességet és csapatszellemet követel. A váratlan körülmények, repülők menetrendjének változása, járatok késése, rossz időjárási viszonyok, szervezési nehézségek, avagy egyéb, előre nem látható tényezők (vis maior) következtében fellépő, előre nem várt extra költségvonzatok a mindenkori részvevőket terhelik! Megértéseteket köszönjük!
Ország
Nepál a Himalája vonulatának déli oldalán fekszik. Területe másfélszer nagyobb Magyarországénál, domborzata rendkívüli változatosságot mutat: a Terai alig 150 méteres magassága a középső dombvidék lankáin át emelkedik a Himalája örök hó borította, 8000 méter feletti csúcsaiig! Lakosainak száma 25 millió, ebből 3 millió a Kathmandu völgyben él, a többi a völgyekben megbúvó kisebb-nagyobb településeken. Az országban közel 60 kisebb-nagyobb etnikai csoportot lehet elkülöníteni, önálló kultúrával, hagyományokkal és gyakran saját nyelvvel. Hivatalos nyelv a nepáli, de a turisták által látogatott részeken sokan jól beszélik az angolt, bár egy-egy mosollyal és néhány gesztussal minden lényeget el lehet mondani a nyelvi korlátok ellenére is. :) Az ország lakói roppant kedvesek és segítőkészek, de mint mindenhol, itt is előfordulnak nem feltétlenül barátságos arcok, vigyázni itt is kell. Üdvözlésre a "Namaste" köszönés az elterjedt. A lakosok nagy része hindu, de főleg északon, a tibeti határvidéken és a nagyvárosokban találunk buddhista vallásúakat. A két vallás nagyon jól megfér egymás mellett, és gyakran összefonódik Nepálban. A hindu szent helyek egy része nem hinduk számára nem látogatható, másokat ill. a buddhista szent helyeket tiszteletteli viselkedéssel és a szokásokat betartva megtekinthetjük. Fontos a nem kihívó öltözködés, és nem ildomos ebben az alapvetően szegény országban, a gyakran középkori viszonyok között élő embereket elcsábulásra bírni: a túra során értékeinket (óra, kamera, fényképezőgép) ne hagyjuk szerteszét, éjszakára a száradni kitett ruhát, törülközőt, kiszellőztettet cipőt mindig vigyük be. Esténként itt sem ajánlott egyedül csatangolni a városokban, sem a hegyvidéken, a táborhelyek környékén. Az árak a nagyvárosokban a magyarországihoz képest alacsonyabbak, bár a turisztikailag frekventált részeken, kiemelten az Everest régióban, így Luklában is az elmúlt néhány évben gyakran két-háromszorosra emelkedtek! Az elektromos áram hálózata 230 Volt, 50 Hz, az európai szabványnak megfelelően. A városokban gyakori az áramszünet, míg a hegyvidéken az elektromos hálózat inkább kiépülőben van, gyakran találkozunk a gyertyás megoldással. A Mera Peak expedíció során alapvetően az elektromosság hiányára kell készülni, de a fényképezőgépek, kamerák akkumulátorait nagyjából félúton, Khotéban lehetőséged lesz feltölteni. A magyar mobiltelefonok már működnek Nepálban, kapcsolattartásra Katmhmanduban és Luklában az internet is rendelkezésre áll (kb.100-200 NPR/óra).
A Mera Peak első mászását 1953. május 20-án Jimmy Roberts (1916-1997) és Sen Tenzing hajtotta végre, 9 nappal a Mount Everest meghódítása előtt. Angol expedíciók az 1950-es években többször is jártak a környéken, olyan neves résztvevőkkel, mint Edmund Hillary, Eric Shipton and George Lowe.
Időjárás
A túrázás szempontjából egyik legideálisabb időszakot választottuk magashegyi trekking túránk időzítésekor. Az őszi időszakban - a nyári monszun után - tiszta idő várható, sok napsütéssel, a városokban napközben 20-25 Celsius fok, hajnalban 5-10 Celsius fok körüli hőmérsékletekkel. A gyalogtúrán a tengerszint feletti magassággal csökken a hőmérséklet is. Reggel általában derült idő fogad, a déli órákban felhősödés kezdődik, melyekből délutánra kisebb eső néha kialakulhat. 3000 méter fölött hajnalban gyenge fagy, napközben 5-10 Celsius fok lehetséges. 5000 méter fölött, különösen a gleccseren, s a csúcstámadás napján hajnalban kemény fagyokra, viharos szélre is számítani kell, a hőérzet ilyenkor akár –20 C / -40C is lehet, a megfelelő, expedíciós felszerelés nélkülözhetetlen! A hőérzetet nagyban befolyásolja a napsütés. A Mera gleccseren kiterjedt hómezőkön haladunk, gleccserszemüveg, vagy az arcra simuló, jó minőségű napszemüveg szintén kötelező!
Felszerelés
Az expedícióhoz szükség van saját gleccserjáró felszerelésre: hágóvas, jégcsákány, beülő, 2 karabiner. Amennyiben saját felszereléssel nem rendelkezel, ezek irodánkban kölcsönözhetőek! Az expedíciós sátrakat nem kell itthonról vinni, ezeket partnerirodánk bocsátja rendelkezésünkre, egy sátorban 2 fő alszik. Saját matracra, meleg hálózsákra azonban szükség van! Az 5000 méter fölötti régióban biztosan fagyni fog éjszakánként, így szükséges, hogy a hálózsák komfort fokozat legalább a –10C körüli tartományt elérje! Az expedíciónk alapvetően önellátó. Útközben gyakorlatilag minden szálláshelyen be tudjuk szerezni a helyiek fő eledelét, ami nem más, mint a „dhal bat” - főtt rizs lencse öntettel, párolt zöldségekkel, de célszerű saját kis gázfőzőt, edénykészletet, s hazai zacskós leveseket, tésztákat is összekészítened, a túramegbeszélésen ezt majd pontosítjuk. Gázpalackot repülőn szállítani nem lehet, ezt Luklában be tudjuk szerezni. További felszerelés: nagy túrazsák (ebbe kerül a felszerelésed nagy része, az expedíció során ezt a zsákot a teherhordók hozzák. A teherhordókra fejenként 13-15 kg mennyiségű személyes holmi, felszerelés bízható!), kis hátizsák (a napi szükséges felszereléssel, ami mindig nálad van, s amit Te fogsz vinni végig a trekking során). Vízálló túrabakancs, hozzá impregnáló szer (műanyag bakancsra nincs szükség, de kemény talpú, vastag bőrbakancsod legyen, amire a hágóvasat fel tudod erősíteni, s a komolyabb hidegben is megfelelő védelmet nyújt!), kamásli, túraszandál vagy sportcipő váltócipőnek, fejfedő, túraöltözet, jó esőkabát / esőnadrág, meleg ruha, vastag polár pulóver, legalább két kesztyű (egy vastag, egyujjas, alá egy vékony, polár kesztyű, ötujjas), vastag, bélelt sapka, elemlámpa tartalék elemmel, termosz (!!!), egészségügyi ragtapasz, naptej, UV-szűrős napszemüveg. A túrán szükség lesz egy pár teleszkópos túrabotra is! Ha az adott felszereléslistából valami hiányzik, nem kell aggódni, hiszen Kathmanduban rendkívül jó áron gyakorlatilag mindent be lehet szerezni! Ellenben fontos, hogy jól bejáratott, betört túrabakancsban gyere, mert a magashegyi expedíciónk különben könnyen tortúrává válhat!
Szállás
Nepáli szállodáink és vendégházaink helyi színvonalúak, ami elmarad az európaitól, de a tisztaságra természetesen figyelnek itt is. Nem szabad tehát európai jellegű szállodára várni, de a helynek megfelelő legjobb lehetőséget mindig a legjobb tudásunk szerint biztosítjuk. Az expedíciónk alatt kétszemélyes sátrakban alszunk, ezeket nepáli partnercégünk biztosítja, saját hálózsákra, matracra azonban szükség van! Esténként melegedni, beszélgetni általában a táborhelyeken található vendégházak étkezdéjében lehet, ha fogyasztunk, avagy kifizetjük a „melegedő díjat”. (Heater charge – 100-200 NPR/fő) Fürdésre a trekking során korlátozottan van csak lehetőség, esetenként lehet ugyan egy-egy vödör melegvizet vásárolni a táborhelyeken, ezért javasoljuk, hogy nedves törlőkendőt hozz magaddal!
Higiénia
A városokban a csapvíz fogyasztását nem javasoljuk, de itt lehet palackozott vizet kapni. Az expedíció idejére célszerű itthonról víztisztító tablettákat vinni. Ilyen víztisztító tablettát a legtöbb túraboltban beszerezhetsz. Kathmanduban beszerezhető a legújabb fejlesztésű UV fénnyel működő víztisztító (kb.15-20.000 Ft). Nepálban kötelezően előírt védőoltás nincs, de javasoljuk a hepatitisz A, B, és a tetanusz védőoltások megszerzését. Mivel a megfelelő védettség elérése céljából egyes oltásokat az indulás előtt akár több héttel korábban kell beadatni, fontos, hogy időben keresd fel háziorvosodat, a nemzetközi oltóközpontot (Budapest, IX. Gyáli u. 2-6., tel: (06-1) 476-1364), vagy a megyei ÁNTSZ kirendeltséget.
Élelem
Trekking túránk önellátó! Kathmanduban rendkívül kellemes, megfizethető éttermeket találunk, a lehető legszélesebb ételkínálattal a világ minden tájáról (200-300 NPR). Nagyon finom péksüteményeket kaphatunk az ún. German Bakery választékából, kedvencünk az almás rétes (40-80 NPR) A hegyek között azonban alapvetően magunkra leszünk utalva. A táborhelyek mellett található vendégházaknál ugyan mindenütt beszerezhető a már említett dhat bat, a nepáli főétel, s egyéb alapvető ételek (levesek, burgonya, tészták) – ezek azonban meglehetősen drágák, másrészt nagyobb csapat kiszolgálására ezek a helyek nincsenek felkészülve, órákig is eltarthat egy rendelés elkészítése. (Dhal Bat: 300-400 NPR, leves 150-250 NPR, palacsinta 150-200 NPR, sült krumpli 300 NPR, pohár tea 50-60 NPR) Ezért alapvetően önellátásra kell berendezkednünk, az élelmiszerek jó részét (zacskós levesek, tészták, szárazkolbász, sajt, aszalt gyümölcs, olajos magvak, csoki, müzliszelet, energiaszeletek, stb.) célszerű itthonról vinni, illetve Kathmanduban beszerezni. Az ivóvizet tisztítanunk kell, mert bár palackos víz, Coca Cola az utolsó, Khare-i táborhelyig bezárólag mindenütt kapható, gyakorlatilag „aranyárban” mérik: 150-200 NPR (500-600Ft), mivel mindent több napos gyaloglással, puttonyban kell becipelni ebbe a civilizációtól oly távoli régióba. Nem csoda, hogy megkérik az árát.
Pénz-ügy
A helyi fizetőeszköz a nepáli rúpia (1 NPR körülbelül 2,5-3 Ft). USD-t vagy Eurót érdemes vinni magunkkal, amit a helyszínen tudsz nepáli rúpiára váltani. 1USD = kb.70-80, 1 Euro = kb.90-100 NPR. Kathmanduban gond nélkül lehet pénzt váltani. Bankkártya használatára is van lehetőség, leginkább a VISA terjedt el. Költőpénznek nagyjából annyi Ft-ot ajánlunk, amennyit itthon is elköltenél (étkezés, innivaló, belépők, emléktárgyak, ajándékok, azaz szokásos kiadások esetén), természetesen ez sokkal kevesebb és több is lehet, egyéntől és vérmérséklettől függően.
A helyszínen fizetendő költségek (tájékoztató árak):
A helyszínen fizetendő költségek (tájékoztató árak):
Durbar Square, Kathmandu: 300 NPR
Swayambunath, Kathmandu: 200 NPR
Boudnath-sztupa, Kathmandu: 150 NPR
Pashupatinath, Kathmandu: 500 NPR
Reptéri illeték (belső repülésnél): 170 NPR egy útra
Csomag túlsúly díja belső repülésnél: kb. 1USD / 1 kg túlsúly (engedélyezett 15kg/fő!)
Nepáli vízum: 40 USD (30 napos vízum – 1 igazolványkép kell hozzá!)
A csúcsengedélyhez, a nemzeti park belépőhöz, a trekking regisztrációs laphoz hoz további 3-4 igazolványkép szükségeltetik!)
Borravaló a teherhordóknak, helyi vezetőknek, személyzetnek: kb. 50-60 USD
Vám
Magyar állampolgároknak vízum és a hazautazás dátumától számítva még 6 hónapig érvényes útlevél szükséges Nepálba. A nepáli vízum a kathmandui repülőtéren beszerezhető, ára 25 USD (15 napos), 40 USD (30 napos), 100 USD (90 napos). Szükséges hozzá egy igazolványkép!
Csomag
A repülőre felvihető kézipoggyásszal kapcsolatosan az alábbi oldalon részletes tájékoztatás található.
http://www.bud.hu/sajtoszoba/kozlemenyek/?article_hid=2131 A nagy poggyász súlykorlátja - ritka kivétellel - a szokásos 20 kg-ot nem haladhatja meg, azonban a regionális repülőtársaságok korlátozása és a helyi közlekedési eszközök csomagterének mérete miatt általában a 15 kg-os súlyhatár a kötelező. Mivel több átszállással repülünk Nepálba, esetenként előfordulhat, hogy feladott csomagunk csak késéssel érkezik meg. A biztonság kedvéért a túrázáshoz szükséges legfontosabb dolgok (bakancs, túranadrág, jó esőkabát, fényképezőgép) feltétlenül legyenek rajtatok, avagy a kézipoggyászban! Egyéb felszerelés szükség esetén a túra előtt Kathmanduban, Pokharában még beszerezhető. Az Európában bevezetett repülőtéri szigorítások természetesen Nepálban is érvényesek, a repülőgépre jutást ott is legalább 3 alapos kontroll előzi meg. Az utazás alatt csomagjaink végig velünk lesznek, de a napi programhoz felesleges részüket természetesen az aktuális szállásokon tudjuk hagyni.
Biztosítás
Kötelező!
Szeretnénk figyelmedet felhívni arra, hogy a részvétel feltétele az út teljes időtartamára érvényes utasbiztosítás, kiegészítő sport extra kategóriával együtt, ami - többek között - kiterjed hegymászásra, sziklamászásra, via ferratára, canyoningra, valamint olyan jellegű túrázásra is amely, speciális eszközök (kötélbiztosítás, hágóvas, jégcsákány) használatát indokolják. Mivel a legtöbb biztosítás felső magassághatára 5000 méter környékéig terjed csak, javasoljuk irodánkban megkötni az Európai Utazási Biztosító (EUB) Top Speciális Beépített elnevezésű utasbiztosítási termékét, amely alapján a Biztosító kockázatot visel világ területi hatállyal kizárólag az Eupolisz utazási iroda által szervezett vadvízi evezésekre, raftingra és tengerszint felett legfeljebb 6.900 méteren történő trekking túrákra is. Fontos! A biztosítás érvényességét indulás előtt a túravezetők ellenőrizhetik. Érvénytelen, vagy nem megfelelő (sport extra érvényes kategóriával nem rendelkező) biztosítás hiányában a túrán való részvételt a túravezetők megtagadják. Kérjük, nézd meg, van-e érvényes utasbiztosításod! Amennyiben rendelkezel már utasbiztosítással, ellenőrizd le, hogy kiterjed-e a fent írt Speciális sport extra kategóriára is! Irodánkban az Európai Utazási Biztosító (EUB) Top Speciális Beépített biztosításának megkötésére van lehetőség legkésőbb az indulás előtti napon. Részleteket honlapunkon megtalálod: http://www.eupolisz.hu/bbp