Bejelentkezés

Myrafälle, Steinwandklamm

Csobogó vízesések és vadregényes szurdoktúra a Keleti-Alpokban

Egynapos hétvégi programunkon megnézzük a Myra-patak gyönyörű vízesésrendszerét, felkapaszkodunk a Hausstein impozáns sziklafokára, majd eltúrázunk a Keleti-Alpok egyik legszebb, vadregényes szurdokvölgyébe, a Steinwandklammhoz. Itt a patak fölé épített fapallókon és hidakon járjuk be a keskeny szurdokvölgyet, majd igazi izgalmat garantál az a közel 20 méteres vaslétra, melyen felmászunk a sziklafalban megbúvó apró barlangokhoz, hogy aztán túránk végeztével egy közeli vadászfogadóban a jól megérdemelt bécsiszelet és egy kupa sör mellett próbáljunk megnyugodni.

Gyere velünk a hegyekbe, lélegezd be a tavasz első illatait, túrázz, mássz létrát, kövesd a vízesést ezen a szép napon!

Ez a programunk a Hohe Wand kezdő via ferrata és a Hohe Wand haladó via ferrata utunkkal párhuzamosan halad, egy autóbusszal utazunk, és a napi túráink is hasonló térségekbe vezetnek - más-más utakon.
  • 1. nap Budapest, Myrafalle, Steinwandklamm, Budapest

    2

    Találkozó 5:00-kor a XI ker. Pázmány Péter sétány és a Magyar Tudósok krt. sarkán levő parkolónál (az ELTE új épületei mellett, a Petőfi-hídtól 3 percre, az A38 hajó magasságában). Indulás 5:15-kor. Várhatóan jó 5 órás utazást követően érjük el az Alsó-Ausztria egyik legszebb és leghíresebb vízeséséhez vezető túra kiindulópontját. A Myra patak folyását követve kezdjük vadregényes túránkat. Jól kiépített és könnyen járható úton haladunk egy szurdok gyomrában, hol a patak bal, hol pedig a jobb oldalán haladva gyorsan elérjük az első meseszép vízeséseket és szikalmedencéket. Miután kigyönyörködtük magunkat a magasról zúgó víz látványában, egy meredek, kaptatós, de biztonságos útvonalon felkapaszkodunk a már messziről megcsodált sziklafok, a Hausstein csúcsára is. Innen leereszkedve egy erdei úton túrázunk tovább Alsó-Ausztria egyik legszebb, vadregényes szurdokvölgyéhez, a Steinwandklamm-hoz. A szurdokban folyó patak mentén folytatjuk a túránkat, lépcsők és létrák segítségével kapaszkodva egyre feljebb a hatalmas sziklafalak között. A túra csúcspontját kétségtelenül az a közel 20 méteres vaslétra jelenti, melyen át a Wildschützenloch apró barlangjához jutunk. Az izgalom garantált! (Akik esetleg ettől a létrától megrettennek, azok számára kerülőút lehetséges!) Kitartó emelkedés után végül elérjük a Türkenloch-ot, egy másik barlangot, melyen keresztülvisz az útunk. Befelé egyre sötétebb lesz, de nem kell megijedni, nem zsákutca. Miután újra kiértünk a fénybe, a sziklafal mentén még felmászhatunk a szikla tetejére, ahol véget ér a szurdok. Innen rövid séta csak a közeli vadászfogadó, ahol egy meleg leves, avagy jól megérdemelt bécsi szeletek, és kupa sörök mellett próbálunk megnyugodni. Végül a már ismerős úton térünk vissza buszunkhoz, majd hazaindulunk. Érkezés Budapestre az esti órákban.

    (Menetidő: 4-5 óra, táv: 13 kilométer, szint: 500 méter fel / 500 méter lel)

Az oldalon látható képeket Kundermann Balázs és Szántó László készítette.

Út ára tartalmazza

az utazást autóbusszal, a szervezést és a magyar nyelvű túravezetést.

Út ára nem tartalmazza

az étkezést, a belépőket, valamint a biztosítást.

Utazás

autóbusszal.

Létszám

Tájékoztató létszám: 20-28 fő. Az utat minimum 20 fő befizetése esetén indítjuk el.

Túra nehézsége

Szurdoktúra programunkhoz semmilyen hegymászótudásra nincs szükség, ám túrázási tapasztalatot, sportos erőnlétet és szédülésmentességet feltételez. Mivel a túraútvonalak néhol meredek ösvények mentén vagy létrákon, hidakon keresztül vezetnek, a stabil mozgáskoordináció elengedhetetlen. 4-6 órás túrázásra kell számítani, a szintkülönbség nem több 500 méternél. A Steinwandkalmm szurdokban levő közel 20 méteres vaslétra mászása kétségtelen izgalmakat garantál, de ez a rész rövidebb létrákkal, avagy a szurdokban egy másik, könnyebb útvonalon haladva ki is kerülhető!

Időjárás

Átlagos középhegységi időjárásra kell számítanunk, azonban eső, hirtelen zápor bármikor előfordulhat, ezért különösen fontos a vízálló ruházat. Napközben 15-20 fok közötti hőmérséklet várható, ami természetesen a tengerszint feletti magasság, a völgy zártsága és az éppen aktuális időjárási frontok függvényében változhat. A szurdokokban található vízmennyiség az aktuális, illetve a korábbi napok időjárása szerint változik.

Felszerelés

Kis hátizsák (mindazon felszereléssel, vízzel, elemózsiával, amit a túrára magunkkal viszünk), lehetőleg vízálló túrabakancs, kamásli, túraöltözet, meleg ruha,  kulacs, egészségügyi ragtapasz, naptej, UV-szűrős napszemüveg, fejfedő. Fontos, hogy jól bejáratott, betört túrabakancsban gyere.

A Fjällräven ajánlata:

Egy körülbelül 30 literes hátizsák (egy napi felszereléssel, vízzel, elemózsiával) mindig hasznos társunk. A Fjällräven  Bergen 30 hátizsákja vízhatlan volta miatt akár esős időben is szárazon tartja felszerelésünket.

Karl túranadrágok, illetve a Karla túranadrágok szinte bárhol használhatóak, a nyári hétvégi kirándulások és a magashegyi túrázások alkalmával egyaránt. Ez a típus a kopásálló, előavatott G-1000® Silent anyagból  készült. A nadrág lábszárhosszvégződése szegés nélküli, így könnyen a kívánt hosszra állítható.

Higiénia

A csapvíz és a kijelölt források vize fogyasztható. A túra során érintünk éttermeket, de ajánlott a kulacsodat alaposan feltölteni, hisz órákig túrázunk és a folyadék-lelőhelyek eloszlása nem egyenletes.  Kullancsok itt is vannak, esténként és hazatéréskor is ellenőrizni kell magunkat!

Élelem

Célszerű itthonról néhány szendvicset, gyümölcsöt, a túra közbeni energia-utánpótlás biztosítására némi nassolnivalót (aszalt gyümölcs, keksz, csokoládé, müzli-szelet) hozni magaddal. Az éttermekben étkezési lehetőség biztosított. Levesek, egytálételek, sült kolbász 6-7 euró körüli áron kaphatóak.

Pénz-ügy

Ausztria hivatalos pénzneme az euró. Mindenképp készpénzt hozz magaddal! Költőpénznek nagyjából 3-4000 Ft-nak megfelelő euró-t ajánlunk, vagy amennyit itthon is elköltenél (étkezés, innivaló, emléktárgyak, ajándékok, azaz szokásos kiadások esetén), természetesen ez sokkal kevesebb és több is lehet, egyéntől és vérmérséklettől függően.
 
Belépők:
Myrafalle: 2,5 Euro (csoportosan, 25 fő fölött: 2 euro)
Steinwandklamm: 3,5 Euro (csoportosan, 25 fő fölött: 2,8 Euro) 

Vám

Magyar állampolgárok részére érvényes személyi igazolvány (a kártya formátumú!), vagy útlevél szükséges.

Biztosítás

Kötelező! 
Szeretnénk figyelmedet felhívni arra, hogy a részvétel feltétele az út teljes időtartamára érvényes utasbiztosítás. Fontos!A biztosítás érvényességét indulás előtt a túravezetők ellenőrizhetik. Érvénytelen biztosítás esetén a túrán való részvételt a túravezetők megtagadják. Kérjük, nézd meg, van-e érvényes utasbiztosításod! 
Irodánkban az Európai Utazási Biztosító (EUB) kedvezményes biztosításainak megkötésére van
lehetőség legkésőbb az indulás előtti napig személyesen vagy utalással.
(Utalás esetén csak akkor tudjuk megkötni, ha az összeget átkönyvelik az indulásig.)

Jelen túrára vonatkozó utasbiztosítási lehetőségek:
Nívo: 450 Ft/fő/túra
Top: 590 Ft/fő/túra
Top extra: 940 Ft/fő/túra

Bővebben a biztosító szolgáltatásairól a honlapjukon olvashatsz: www.eub.hu
A honlapunkon cookiekat használunk, hogy a jövőben minél személyre szabottabb tartalmakat készíthessünk neked.