Utazás
Land Rover Defender és Mercedes Puch Gelandewagen terepjárókkal. Mivel az autók hátsó ülései pad jellegűek, és kényelmük eltér az első ülésekétől, ezért az út során alkalmanként változtatunk az ülésrenden. A Pádis-fennsík elérése terepjáróinkkal csapatmunkát kíván, az esetleges elakadások során több esetben lapátolással vagy a terepjáróink tolásával tudunk csak továbbhaladni. Ehhez szükség van a résztvevők segítségére és kitartására a téli körülmények között, ahol esetleg minden méter megtételéért küzdenünk kell. Nagyon rossz hóviszonyok között a fennsíkig sem tudunk elmenni négy keréken, így akkor a járműveinket hátrahagyva gyalogosan megyünk fel a menedékházig.
Létszám
10-18 fő.
Túrák nehézsége
A túra közepes nehézségűnek nevezhető, ami azt jelenti, hogy a napi menetidők körülbelül 5-6 órásak, ami nem sok, viszont mindezt téli körülmények közt, hótalppal kell megtennünk. Így nap végére azért mindenki kívánni fogja az ágyat. Némi túrázási gyakorlattal rendelkező jelentkezők könnyedén teljesíthetik. Kezdő túrázóknak nem ajánljuk ezt a túrát, mivel itt több napon át folyamatos túrázásról van szó, ami azért az átlagosnál komolyabb fizikai megterhelést jelent. A programban felsorolt barlangok nem feltáratlanok, viszont kiépítetlenek, ez alól kivételt jelent a Medvék-barlangja. Túránk során olyan barlangokat látogatunk meg, melyek bejárása nem igényel semmilyen nemű barlangi előképzettséget, átlagos fizikai adottságokkal rendelkező, klausztrofóbiára nem érzékeny és egy kis kalandvágyat kedvelő személyek számára a barlangok könnyűszerrel bejárhatóak. Mindenkinek ajánlott, aki már járt barlangban és rokonszenvet érez a barlangok világa iránt.
A hótalppal könnyen haladhatunk a mély, frissen esett hóban, porhóban is, használata mindenki által könnyen elsajátítható, de mindenképpen szükséges a túratapasztalat! (a hótalp: a bakancs talpára rögzített műanyag vagy alumínium talp, amellyel kevésbé süllyedünk be a hóba)
A túra eredményessége nem garantált. Sok minden történhet, változhat az időjárás, és az időjárás viszontagságai miatt nem tudunk a tervezett ütemben haladni, a túra résztvevőinek fizikai és lelki állapotától is függ a tervezett program teljesítése
A területről
A pádisi karsztterület durván 800-1300 méter tengerszint feletti magasságon helyezkedik el az Erdélyi-szigethegységben, igazi középhegység jellegű táj, lankás dombokkal, gyönyörű fenyvesekkel és igazán gazdag vadállománnyal, szép számban vannak a területen kis és nagyvadak is, jelentős farkas és medve egyedszámmal. Mikroklímájának köszönhetően a téli félévben jelentős hómennyiség halmozódik fel, mely jelentősen megnehezíti a terepjárókkal való közlekedést, de még hótalpakkal is kemény fizikai erőfeszítésünkbe fog kerülni egy-egy túránk.
Időjárás
Tél van, de ez senkit nem érdekel. Röviden ez annyit jelent, hogy ebben az időszakban bármi előfordulhat. Komoly hómennyiségre kell számítani, és a hőmérséklet is erősen negatív lehet, ezért nagyon fontos a szél, csapadék és hideg elleni védelem, nem megfelelő felszereléssel és egy nyári hálózsákkal ne vágj bele, a jó felszerelés itt is nélkülözhetetlen!!!
Felszerelés
Mivel a fentiekben megnevezett barlangok kiépítetlenek, így természetes állapotukban járjuk be őket. Ezért biztonságunk érdekében elengedhetetlenek bizonyos felszerelések: egy nagy túrahátizsák, fejlámpa pótizzóval és csereelemekkel, jó vízálló túrabakancs, kamásli, réteges téli öltözet, túrabot hótányérral, napszemüveg, síszemüveg (a hófúvások miatt), sapka, kesztyű, termosz (a meleg tea miatt), meleg hálózsák (mínuszos komfortfokozattal). A lapátokat és a hótalpakat az iroda biztosítja számotokra.
Szállás
Első éjszakánkat Nagyváradon egy kultúrált hostelben, 6-8 ágyas szobákban töltjük. A következő három éjszakán, fent a hegyekben, egy menedékházban leszünk két 10 fős fűtetlen szobában. A pádis-karsztfennsík még nyári szezon idényben is nehezen megközelíthető, ilyenkor télen pedig a világtól teljesen elzárt terület! A szobák tiszták és kultúráltak, viszont fűtetlenek!!! Téli hálózsák nélkül (mínuszos komfortfokozattal), ne gyere!!! Vezetékes víz nincs.
Higiénia
Nagyváradon a hostelünkben még van meleg vizes zuhanyzási lehetőség és WC. A menedékházban a legalapvetőbb tisztálkodási feltételek is hiányoznak, ezért higiénia szempontjából igencsak szükség van a toleranciára. WC, zuhanyzó csak álmainkban fog létezni és víz is annyi van amennyit hozol. Vendéglátóink olvasztanak folyamatosan havat, így teára mindig lesz elég víz. Arc, kéz és fogmosásra szorítkozik a napi tisztálkodás. Egészségügy szempontjából alapvető gyógyszereket hozni kell, legtöbbször a hideg és a szél miatt hőemelkedés és láz előfordulhat, algopirin legyen nálad.
Élelem
Első napon, Nagyváradon este vacsorázási lehetőség van. A hegyekben eltöltött három napra szükséges élelmiszer mennyiséget otthonról kell hozni, a túrák folyamán vásárlási lehetőség nincs!!! Javasolt magas energiatartalmú, könnyű, nem törékeny és nem romlandó élelmiszerek beszerzése (csokoládé, műzli, stb.)! Kérlek, fektess kellő figyelmet élelmiszerkészleted összeállítására, mivel menet közben nem lesz alkalmad vásárlásra. A vendéglátóink, akiknél lakunk főznek nekünk reggelit és vacsorát, de ha valakinek nem ízlik majd amit számunkra főztek, nincs miben válogatni, marad amit otthonról hoztál magadnak!!!
Pénz-ügy
Romániában a hivatalos fizetőeszköz a román lei. Költőpénz tekintetében minimális mennyiségre lesz szükség, mivel szinte alig lesz vásárlási lehetőség. Nem érdemes eurót hozni, ha el akarod kerülni az átváltásból adódó átveréseket, akkor a legjobb lesz, ha forintot hozol és azt hivatalos beváltóhelyen szépen átváltjuk. Első este lesz egy vacsorázási lehetőség, majd utolsó napunkon egy barlangbelépő (kb. 800 Ft), egy fürdőbelépő (kb. 2.000 Ft) és maximum még egy étkezési lehetőség a fürdő területén.
Vám
Magyar állampolgárok részére vízum nem, csak érvényes útlevél vagy kártyás személyi igazolvány szükséges, mely az utazás ideje alatt nem veszti el érvényességét. Romániába való be- és kiutazáskor az EU vámjogszabályok érvényesek.
Csomag
Egy nagy túrahátizsákba pakolj úgy, hogy ezt később a hátadon kell vinned az autóktól a menedékházig, ami egy, kettő vagy akár több óra is lehet! A csomagokat a tetőcsomagtartón helyezzük el, ezért ezen csomagodhoz az utazás során nem tudsz majd hozzáférni, így egy kis kézipoggyász legyen nálad az utiokmányokkal és értékekkel.
Biztosítás
Kötelező!
Szeretnénk figyelmedet felhívni arra, hogy a részvétel feltétele az út teljes időtartamára érvényes utasbiztosítás, kiegészítő sport extra kategóriával együtt, ami - többek között - kiterjed hegymászásra, sziklamászásra, via ferratára, canyoningra, valamint olyan jellegű túrázásra is amely, speciális eszközök (kötélbiztosítás, hágóvas, jégcsákány) használatát indokolják. Mivel a legtöbb biztosítás felső magassághatára 5000 méter környékéig terjed csak, javasoljuk irodánkban megkötni az Európai Utazási Biztosító (EUB) Top Speciális Beépített elnevezésű utasbiztosítási termékét, amely alapján a Biztosító kockázatot visel világ területi hatállyal kizárólag az Eupolisz utazási iroda által szervezett vadvízi evezésekre, raftingra és tengerszint felett legfeljebb 6.900 méteren történő trekking túrákra is. Fontos! A biztosítás érvényességét indulás előtt a túravezetők ellenőrizhetik. Érvénytelen, vagy nem megfelelő (sport extra érvényes kategóriával nem rendelkező) biztosítás hiányában a túrán való részvételt a túravezetők megtagadják. Kérjük, nézd meg, van-e érvényes utasbiztosításod! Amennyiben rendelkezel már utasbiztosítással, ellenőrizd le, hogy kiterjed-e a fent írt Speciális sport extra kategóriára is! Irodánkban az Európai Utazási Biztosító (EUB) Top Speciális Beépített biztosításának megkötésére van lehetőség legkésőbb az indulás előtti napon. Részleteket honlapunkon megtalálod: http://www.eupolisz.hu/bbp