Utazás
Bangkokig repülővel, Thaiföld, Laosz és Vietnám között belföldi repülőjárattal, országon belül helyben bérelt kisbusszal, menetrendszerinti buszokkal, hajóval, taxikkal, tuk-tukkal valamint éjszakai vonattal utazunk.
Létszám
10-16 fő.
Túrák nehézsége
hétköznapi erőnléttel bárki által teljesíthető. Meg kell jegyezzük e mellett, Thaiföld rendkívül végletes országában utazni hihetetlen élményeket jelent! Európai kalandozásainkkal ellentétben ugyanakkor szem előtt kell tartani, hogy ez Ázsia. Aki azonban nem túl kényes, és az életre szóló élményekért vállalja az átlagosnál "nomádabb" viszonyokat, annak biztosíthatjuk, hogy nem fog csalódni!
A területről
Bangkok nyüzsgő metropolisza, Sukhotai ősi romvárosa, Chiang Mai hangulatos városa, Hosszú nyakú Karenek faluja, Luang Prabang, Hanoi, Sapa hegyes dombos vidéke, Ha Long Öböl karsztjai. Szeretnénk felhívni figyelmedet, hogy egy dél-kelet ázsiai adventure utazásnál mindenképpen fel kell készülni az itthonitól eltérő mentalitásra, az egyszerű viszonyokra a közlekedési eszközök, a szállások színvonalát illetően. Rendkívül fontos, hogy az esetlegesen kialakuló váratlan helyzeteket Ti is a megfelelő pozitív hozzáállással és megértéssel kezeljétek és inkább a kaland, a kihívás ízét érezzétek meg benne! Természetesen helyi partnereink és túravezetőink elsődleges célja az, hogy a tervezett programmenetet maximálisan teljesítsék, a kényszerű változtatások esetén megfelelő alternatív programokról gondoskodjanak, ugyanakkor a váratlan helyzetekkel való szembesülés a túra résztvevőitől is bizonyos alapvető alkalmazkodóképességet és csapatszellemet követel. A váratlan körülmények, repülők menetrendjének változása, járatok késése, rossz időjárási viszonyok, szervezési nehézségek vagy egyéb, előre nem látható tényezők (vis maior) következtében fellépő, előre nem várt extra költségvonzatok a mindenkori részvevőket terhelik! Megértéseteket köszönjük!
Ország
Thaiföld területe 517 000 négyzetkilométer vagyis nagyjából akkora, mint Franciaország. Alakját gyakran hasonlítják elefántfejhez: az elefánt ormánya a Maláj-félsziget. Thaiföld közepe, Bangkok az egyenlítőtől körülbelül 14 fokra északra fekszik vagyis egy vonalban van Manilával és Guatemalával. Az ország észak-déli kiterjedése 1860 kilométer, alakjánál fogva azonban minden más irányban közel 1000 kilométer. Thaiföld Délkelet-Ázsia egyik legváltozatosabb éghajlatú országa. Északon magas hegyek emelkednek, amelyek egészen Tibet fennsíkjának délkeleti széléig húzódnak -, délen pedig a Maláj-szigetvilághoz tartozó, mészkő borította trópusi szigetek találhatóak. Délen a legnagyobb, északkeleten a legkisebb az éves csapadékmennyiség és az északi rész a legszárazabb. Az ország területének negyedét monszun- és esőerdők borítják, de rengeteg gyümölcs-, bambusz- és trópusi keményfa is nő Thaiföldön. 66 nemzeti parkja és 32 vadvilág-szentélye van, amelyek az ország területének 11 %-át foglalják el. Thaiföldön több történelmi látnivaló van, mint bármely másik dél-kelet-ázsiai országban. Thaiföld egyébként is ideális uticél, hiszen hatékony közlekedéssel, olcsó szállásokkal és ízletes nemzeti konyhával rendelkezik. A thai emberek pedig híresek az idegenekkel szemben kinyilvánított barátságosságukról és vendégszeretetükről. Sok ünnepet a buddhista és Brahma rituálékkal kötnek össze, amelyek a holdújévi naptárt követik. Az újév a Songkran (április közepén). A rizs termesztése és aratása sok ünnepet alakított ki: ilyen a rakétafesztivál (májusban az ország északkeleti részén tartják, ekkor az új rizsszezon tiszteletére esőt kérnek: bambusz és lőpor keverékét szórják az ég felé), és a vegetáriánus fesztivál (késő szeptember-kora október, a kínai buddhisták kilenc napig csak vegetáriánus ételt esznek).
Laosz területe 236 800 négyzetkilométer. 1954-ben nyerte el függetlenségét Franciaországtól. A legelmaradottabb országok egyike a térségben. Luang Prapang korábban a királyi főváros volt, ma az UNESCO világörökség része. Ezt a kitüntetést a város a tradicionális és a XIX. századi európai koloniális stílusú építészet egyedi keveredéséért kapta. Számos buddhista emléke mellett a természet érintetlensége miatt is érdemes ide ellátogatni. A vendégszeretet, a tömegturizmus hiánya, de a már említett gazdasági, társadalmi környezet elmaradottsága jellemzi. Ennek megfelel az utak állapota, a közművek gyakori hiánya, és bizony az egészségügyi ellátás is néhol bizonytalan. Az emberek életritmusa, igényszintje messze eltér az európaitól, ezért fel kell készülni egyes programok módosulására, elmaradására illetve új programok felvételére. Azok jelentkezését várjuk, akik az egzotikus látnivalókért cserébe a turizmus fejletlenségét és a miénktől eltérő - problémákat nem ismerő - mentalitást tolerálni tudják! Öltözködés tekintetében a nyári ruházat - rövidnadrág, rövid újjú póló, stb. - teljesen elfogadott. A vallási emlékeknél viszont a hosszú nadrág vagy szoknya, és a hasat, vállat takaró felső rész szükséges! A templomokba vagy magánházakba belépés előtt a cipőnket le kell venni. Udvariatlanságra vall, ha lábfejünket másokra irányítjuk - ez a Buddha-szobrokra hatványozottan érvényes vagy kezünkkel valakinek a fejét – akár gyerek is - érintjük, de a tuk-tuk (motoros riksa) sofőrök is elég hamar megsértődnek ha a hátuk mögötti rácsra feltett lábbal utazik valaki!
Vietnám körülbelül 331 688 km2-en terül el, vagyis alig kisebb, mint Németország. 1600 kilométer hosszan nyúlik el az Indokínai félsziget keleti partvonalán. Az S-alakú ország nagyobb kiterjedésû területei északon és délen találhatók, az ország középsõ része összeszûkül, a legkeskenyebb pontján mindössze 50 kilométer széles. Vietnám területének háromnegyedét hegyvidék borítja, közülük is a legmagasabb a 3143 méteres Mount Fansipan, a Hoang Lien Son hegységben.
Vietnam történelme több mint 2700 évre nyúlik vissza. Évezredeken keresztül a Kínai Birodalom különböző dinasztiái kormányozták. Függetlenségét Vietnam a 10. század elején, teljes autonómiáját pedig egy évszázaddal később érte el. A vietnami dinasztiák kormányzásának a 19. század közepén szakadt vége, amikor a francia gyarmatosítás elérte az országot. A második világháború után Franciaország megpróbálta visszaállítani ellenőrzését, ám sikertelenül, az első indokínai háborúban Vietnam kivívta függetlenségét. A genfi egyezmény két részre osztotta az országot: Észak- és Dél-Vietnamra. A hidegháború alatt Észak-Vietnam és Dél-Vietnam háborúzott. 1976-ban az északi kormány alatt az ország egyesült.
Az ország népességének 84 százaléka vietnámi, 2 százaléka kínai nemzetiségû. Rajtuk kívül több mint 50 kisebb nemzetiség él az országban. A vietnámiak spirituális életében négy nagy vallás kap szerepet: a konfucionizmus, a taoizmus, a buddhizmus és a kereszténység. A vietnámi kultúra szerves részét képezi a tradicionális selyemfestészet, a színház- és táncmûvészet, a népzene, a kerámia- és zománcmûvészet, valamint a bábkészítés.
Időjárás
Thaiföld klímája trópusi, azaz meleg. Méghozzá nagyon meleg. A déli részen, ahová mi készülünk, két jól elkülöníthető évszak létezik: a száraz és az esős, az utóbbi valóban sok esővel jár, és az ország nagy részén májustól októberig tart. A tengerparton túlnyomórészt 30°C körüli párás hőmérsékletre, változóan felhős időre számíthatunk, de eső is bármikor előfordulhat, ezért esőkabátot is hozzatok magatokkal! A tengerparton különösen javasolt a napszemüveg, fejfedő és az erős faktorszámú naptej használata!
Laosz éghajlata ugyancsak a trópusi monszunba tartozik, időjárása hasonló Thaiföld északi részéhez.
Vietnám éghajlata hasonlóan trópusi monszun, de kicsit eltér a két előbb említett országétól. A levegő páratartalma az év során átlagosan 84%-os. Az éves csapadékmennyiség 120 és 300 centiméter között, a hőmérséklet pedig 5 °C és 37 °C között mozog. Északon két külön évszak dominál, a novembertõl áprilisig tartó hûvös, nyirkos tél és a májustól októberig tartó forró nyár.
Felszerelés
Trópusi országról lévén szó a könnyű ruházat javasolt. PL: napközbenre póló, lecsatolható szárú túranadrág, fürdőruha, hosszú ujjú ing estére a szúnyogok ellen. A dzsungel, illetve hegyi túrázáshoz érdemes betenni legalább egy váltás meleg ruhát (polár felső), esőkabátot és egy kénylemes túracipőt. Ezeken túl javasolt egy kényelmes 50 liter körüli hátizsák, a túrákra kishátizsák, könnyű nyári hálózsák, egy túraszandál, fejfedő, napszemüveg, naptej, legalább egy váltás felső ruha enyhébb időre, elemlámpa (fejlámpa) és tartalék égő, elemek a lámpába, fényképezőbe, kés vagy bicska, gyufa vagy öngyújtó, kullancs- és szúnyogriasztó. Nincs szükség hegymászó, illetve más típusú speciális felszerelésre. Az elektromos hálózat megfelel az európai szabványnak, a fényképezőgépek, kamerák, és telefonok akkumulátorait a legtöbb szálláshelyen lehetőséged van feltölteni.
Szállás
Hoteljeink és bungalóink helyi színvonalúak, ami elmarad az európaitól, de a tisztaságra természetesen figyelni szoktak itt is. A zuhanyzók és vécék állapota tehát elfogadható, azonban meleg vízre nem biztos hogy mindenütt számíthatunk. Fontos megjegyezni, az időjárást tekintve ezt az ember gyakran nem is bánja. Nem szabad tehát európai jellegű szállodára várni, de a helynek megfelelő jó lehetőséget mindig a legjobb tudásunk szerint biztosítjuk. Szállásaink speciális esetektől eltekintve a magyarországi 2-3 csillagnak felelnek meg. A szobák mérete, tájolása, felszereltsége egymástól eltérő lehet. A szobák általában két vagy háromágyasak, így az egyedül jelentkezőket összetársítjuk nemben és lehetőség szerint korban megegyező utastársakkal. Az érzékenyebbeknek érdemes egy hálózsák huzatot, esetleg egy vékony nyári hálózsákot hozni. A szállásokon levő gekkók látványától ne ijedjetek meg, nagyon hasznosak ezek a kis gyíkok, mert ők fognak megvédeni a bogaraktól és szúnyogoktól. Az éjszaka furcsa hangjai közt a rikácsoló zaj kedvenc háziállataink, a gekkók társalgása. Célszerű füldugót vagy altatót hoznod, ha érzékeny vagy az effajta zajokra. Fontos, hogy a terület jellegéből adódóan például nincs (mert nem lehet) előre lefoglalva minden szállásunk, és bár célirányosan megyünk mindenhová, előfordulhat, hogy nem a tervezett helyet tudjuk elfoglalni.
Higiénia
Az alapvető higiénia megfelelő, de mint bárhol előfrodulhatnak emésztési zavarok. Ezek legfőképp a megváltozott étrendnek köszönhetők, de kis odafigyeléssel a legtöbb probléma elkerülhető. Csak - az egyébként mindenütt kapható és olcsó - palackozott víz fogyasztását javasoljuk! Az erre a területre utazóknak nincs kötelezően előírt védőoltás, mégis ajánljuk a nagyobb utazások előtt szokásos általános védőoltások - Hepatitis A és B, Tífusz, Tetanusz, Diftéria - beszerzését. A megfelelő védettség kialakulása miatt ezeket célszerű minél előbb beadatni. Thaiföldön, Laoszban és Vietnámban az általunk meglátogatott területeken nem fordul elő malária, de mindenképp kérjük ki szakorvos véleményét, konzultáljunk a Nemzetközi Oltóközpont illetve a megyei ÁNTSZ szakembereivel! A Nemzetközi Oltóközpont címe: Budapest, IX. ker. Gyáli u. 2-6., telefon: 06-1-215-0756, nyitva tartás: hétfőtől csütörtökig 9-12 óra között. Fontos, hogy a malária számos változatára mind másféle hatóanyagok nyújtanak védelmet. A hazánkban kapható gyógyszerek nem feltétlenül a legmegfelelőbbek erre a célra. A mellékhatások tekintetében érdemes elgondolkodni az Ausztriából rendelhető gyógyszereken. Malária ellen a megelőzést javasoljuk, tehát a magas DEET tartalmú szúnyogriasztók beszerzését és használatát. Általánosan elmondható, hogy az oltásoknál sokkal fontosabb az, hogy csak megfelelő körülmények között elkészített ételt együnk, és mindig palackozott vizet igyunk. Ha erre vigyázunk, nagy valószínűséggel nem fogunk megbetegedni. Természetesen egy-két alapvető orvosságot érdemes magaddal hoznod: lázcsillapítót, lázmérőt, fájdalomcsillapítót, hasfogót, hashajtót, megfázás- és torokfájás elleni szert, fogfájás ellen fájdalomcsillapítót, görcsoldót valamint sebfertőtlenítőszert, kötszert és ragtapaszt.
Élelem
A thaiföldi, laoszi és vietnámi árak jóval a magyar árak alatt vannak. Nem jellemzőek az európai jellegű szupermarketeket, de alapélelmiszer mindenütt beszerezhető kis helyi boltokban. Természetesen az út során mindig lesz alkalom vásárolni palackos vizet és egyéb alapvető élelmiszereket, emellett az utcai kifőzdékben, éttermekben, nagyon olcsón lehet meleg ételhez jutni (1-2 USD). A thaiföldi konyha igen népszerű a magunkfajta hátizsákos utazok körében. A legtöbb étel általában elég fűszeres és pikáns, nem sajnálják a fokhagymát és a chili különféle fajtáit. Az ételek többsége friss alapanyagokból: zöldségből, halból, szárnyasból, sertésből és néha marhahúsból készül. A szigeteken és a partvidékeken igen népszerűek és olcsók a tengeriherkentyűk. Az ételek jellegzetes izét a citromlé, citromfű és a friss koriander adja; só helyett általában szardellából készült halszószt vagy rákkrémet használnak. Rizst szinte minden étkezéshez esznek. A thai fogásokhoz változatos fűszerek és mártások is tartoznak: őrölt pirospaprika, őrölt mogyoró, ecetes chili, halszósz és egy sor külön felszolgált mártás. Desszertként a thaiok trópusi gyümölcsöket esznek. Mindhárom országban nagyon olcsóak a déligyümölcsök (banán, narancs, kókusz, rambután, durián, mangó stb.), így a vitaminhiánnyal sem lehet sok problémád. A vegetáriánusoknak sem kell aggódniuk mert rengeteg zöldségétel közül tudnak választani. Dohányt, alkoholt szinte mindenhol lehet vásárolni. Nagy népszerűségnek örvendenek az éjszakai piacok, ahol a ruháktól a különféle ételekig mindent megtalálhatsz. A helyiek általában pálcikával esznek, de a külföldieknek (farang) hoznak evőeszközt.
Pénz-ügy
Thaiföldön a hivatalos fizetőeszköz a thai baht. 1 USD = kb.32 thai baht, 1 Euro = kb.45 thai baht. (Forintot nem váltanak, az egyszerűbb átszámolás miatt marad tehát a dollár vagy euró!) A reptéren és a nagyobb városok bankjaiban, ill. pénzváltóinál könnyűszerrel lehet pénzt váltani. Bankkártya használatára mindenhol van lehetőséged. Költőpénznek minimum 80.000.- Ft-ot ajánlunk (étkezés, innivaló, emléktárgyak, ajándékok, azaz szokásos kiadások esetén), valamint belépőkre kb. 70 USD, természetesen ez sokkal kevesebb és több is lehet, egyéntől és vérmérséklettől függően.
Tájékoztató belépő árak (2009-es árak):
Bangkoki belépők összesen kb. 500 THB
Sukhothai belépők összesen kb. 120 THB
Laoszi vízum: 30 USD
Hanoi belépők összesen kb. 10 USD
Belépők szent helyekre, múzeumokba: általában 0,5-2 USD
Vám
Magyar állampolgárok részére Laoszba, Vietnámba szükséges vízum és a kiutazástól számítva legalább hat hónapig érvényes útlevél.
Thaiföldön köztudott módon jelentős az indiai kender termesztése és fogyasztása, így annak származékaihoz (marihuána, hasis) viszonylag könnyen hozzá lehet jutni. Fontos, hogy ezek terjesztése és fogyasztása Thaiföld egész területén tilos, és természetesen az országból való kihozatala csempészetnek minősül. Mindkettőt szigorúan büntetik, elzárással és börtönnel. Irodánk az ebből fakadó problémákért nem vállal semmilyen felelősséget!
http://www.mfa.go.th/web/1310.php?depid=203 A laoszi vízumot utunk során Luang Prabang repülőterén tudjuk megvásárolni 35 dollár/fő ellenében. Szükséges hozzá két igazolvány kép.
A vietnami vízum beszerezhető a Vietnámi Szocialista Köztársaság nagykövetségén. Kiállítási ideje körülbelül egy hét. A nagykövetség címe: 1146 Budapest, Thököly út 41. Bejárat a Cházár András utca felöl. Telefonszáma: 061-342-5583, 342-9922. A vízum igényléshez szükséges egy kitöltött vízumkérő lap, igazolványkép és 9.000,- Ft egyszeri belépésre.
Csomag
Legyen egy nagy (50 – 60 literes) és egy kicsi hátizsákod (25-30 literes), úgy pakold, meg hogy néha vinned is kell őket egyszerre. A repülőre felvihető kézipoggyásszal kapcsolatosan az alábbi oldalon részletes tájékoztatás található.
http://www.bud.hu/sajtoszoba/kozlemenyek/?article_hid=2131 A nagy poggyász súlykorlátja - ritka kivétellel - a szokásos 20 kg-ot nem haladhatja meg, azonban a regionális repülőtársaságok korlátozása és a helyi közlekedési eszközök csomagterének mérete miatt általában a 15 kg-os súlyhatár a kötelező. (Thaiföldön a túlsúly felára 200-400 THB/kg)!Az utazás alatt csomagjaink végig velünk lesznek, de a napi programhoz felesleges részüket természetesen az aktuális szállásokon tudjuk hagyni.
Biztosítás
Kötelező!
Szeretnénk figyelmedet felhívni arra, hogy a részvétel feltétele az út teljes időtartamára érvényes utasbiztosítás. Fontos! A biztosítás érvényességét indulás előtt a túravezetők ellenőrizhetik. Érvénytelen biztosítás vagy nem megfelelő (pl. világ területi hatállyal) hiányában a túrán való részvételt a túravezetők megtagadják. Kérjük, nézd meg, van-e érvényes utasbiztosításod!
Irodánkban az Európai Utazási Biztosító (EUB) kedvezményes biztosításainak megkötésére van
lehetőség legkésőbb az indulás előtti napig személyesen vagy utalással.
(Utalás esetén csak akkor tudjuk megkötni, ha az összeget átkönyvelik az indulásig.)
Jelen túrára vonatkozó utasbiztosítási lehetőségek:
Nívo: 420 Ft/fő/nap
Top: 520 Ft/fő/nap
Top extra: 820 Ft/fő/nap
Bővebben a biztosító szolgáltatásairól a honlapjukon olvashatsz: www.eub.hu