2010. "Tavaly voltam már a Dolomitok II. túrán, most két nap teljesen más volt, és persze az sem ugyanaz, ahol már járt az ember, mert mindig változnak a dolgok. Az első napi túrát tavaly is teljesítettem. Most is, mint tavaly is nagyon tetszett, csak sajnos rányomta a bélyegét a napra az, hogy a buszban egész éjjel fent voltam, nem tudtam aludni, és ez a rémes kialvatlanság fizikai fáradtságban nyilvánult meg. Gyönyörűséges volt minden, de a nap egyik fénypontja azért az volt, amikor bebújtam a pehelyhálózsákomba… Második nap végre teljesen kipihenten ébredtem, tudtam, hogy más lesz a program, mint az eredeti, jégcsákány, hágóvas nem riasztott - hiszen rém tapasztal vagyok, összesen egyszer ki is próbáltam már :), lelkesen néztem a nap elébe. Jobban aggódtam a felvonó miatt, de miután beugrottam a felfüggesztett bevásárlókocsiba, az utolsó 10 másodpercet leszámítva (kiugrás előtt) nagyon élveztem a panorámát, és a felvonó halk zümmögése mögött szétterülő magaslati csendet. Kötélparti, gleccserjárás szikrázó napsütésben, nem kellenek ide jelzők, fantasztikus volt. Aztán belevágtunk a „jégferrátába”, Szilveszter kapálta előttem a havat, a kibukkanó drótkötélbe biztosítottunk, aztán fel tovább. Izgalmas volt és különleges. Na jó, majdnem bőgtem, de csak abban az 5 percben, amikor iszonyatosan fáztak a lábujjaim a bakancsban, de aztán elmúlt, mert egy napos sziklára álltam. Ez is vicces, kilógott a derekam és melegem volt, miközben a lábujjam majdnem leesett… Egy percig nem aggódtam, csak élveztem a jégferrátát. Aztán vissza kellett fordulnunk. De visszafordulni tudni kell. És ez a legjobb időben történt. Reggel kilenckor indult a felvonó, este 9-re értünk a buszhoz. 12 órát voltunk fent a hegyen. Furcsa. Ott nem éreztem az idő múlását. A leges-legjobb nap volt, aki fent volt, az mind tudja. Harmadik nap. Ismét ismerős terep, de mégis másképp. Túravezető után elsőként másztam saját tempómban, kiélvezve a lehetőségeket a fogások, lépések felfedezésére, senki által nem sürgetve, hallgatva a természet hangját, a lezúduló víz folyamatos sistergését. Cseppet sem bántam, hogy a csúcsot nem hódítottuk meg, kellemesen pihentünk a menedékháznál, aztán újabb izgalmak következtek, leereszkedtünk a havas ferrátán, majd a szintén hóborította lejtőn. Sokkal élvezetesebb volt a hágóvasban leereszkedni, mint az unalmas törmeléklejtőn lecsoszogni. Mivel az előző nap volt a legjobb nap, ezért bármennyire is élveztem ezt a napot, csak a második legjobb nap lehet. Negyedik nap: szokásos kis levezető, mivel tavaly a kerékpárverseny miatt elmaradt ez a program, ezért megint újdonság volt számomra ez a nap. Az kicsit kellemetlen volt, hogy hirtelen olyan sokan lettünk, ugyanis nagyon élveztem a ferrátás napokon a 11-7-9 fős csoportot. Viszont az ereszkedést végigcsacsogtam egy utastárssal, így gyorsan eltelt az idő, egyszer csak azt vettem észre, hogy hopp, lent vagyunk… Összességében az idei Dolomitok II a legjobb túrák egyike volt. Vannak kedvenc túráim, amikor történt valami kiemelkedően felejthetetlen, és ezért a kedvencem. Ez a túra nem ilyen volt. Nem egy különleges dolog történt, hanem végig egyenletesen, magas színvonalon emlékezetes volt. Több oka lehet, például különleges volt ez a túra, mert nem esett az eső! Velem ilyen még nem történt ferrátán! Ennél persze sokkal fontosabb az, hogy felkészültek a túravezetők, és a hosszúra nyúlt tél okozta akadályokat leküzdötték, még izgalmasabbá, érdekesebbé téve a túrát. Köszönöm!!!" Anna |
